Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán VII. (esszé)
A szűk és rázós aszfaltútok rögtön átalakulnak, amint valamilyen településre futnak be: évtizedes-évszázados, egymásra cikcakkosan rá- és keresztbeépített kockakövek geometriáján rázódunk-lökődünk maximum húsz kilométeres sebességgel. Évszázados nyomvonalakat követünk minden kisvárosban; hajtűkanyarok, s ahol már beszakadt az út, sikátorokon terelnek el. A gyerekek hátul - ügyelve, hogy el ne harapják a nyelvűket - kórusban kiabálják: „Hauptstrasse! Főút!” Két óra alatt teszünk meg mintegy nyolcvan kilométert. Megérkezünk Wemigerodéba, s megint bekerülünk abba a megszokott (?!) keletnémet légkörbe, amivel minden utasnak számolnia kell: abban az országban minden titok volt. Hamisak voltak az úttáblák, a kilométerek - minden az osztályharc eszköze. Félórát szédelgünk a kisvárosban, míg megleljük a szállodát. (Közben árokba csúszunk, kétszáz méteren belül is tévelygünk a hotel körül, az intézményes titkosítás közepén.) A szálloda igazában nem is csúnya: modern épület, kellemes portállal. Bevonulunk, megvan a foglalt szoba, felcipekedünk. És nevetni kezdünk. A kicsik (Balázs hét és fél, Orsi majdnem hároméves) nem értik: ők a két tágas, külön szobának, a sok ágynak örülnek. A rossz minőségű, pocsékul, hiányosan ragasztott tapétán a két helyiségben összesen egy vacak nyomat, az is kajla... Az ágyaknál minden második lámpa működik, az ocsmány állólámpából kiszedték a körtéket, az egyik szobában egy szocreál kódiscsillárban egy negyvenes égő. A falak mellett túl sok komenista egység-szekrény, mindegyik ajtaja félre lelóg, viszont mindegyikben van „trezor”: háromdekás műanyag kincsestár, a kulcsa elveszett, s egy alumíniumvillával feltörhető. Drótból hajlított fogasok. A futószalagbútor műanyag, használói pár év alatt szétverték. A fürdőszoba eszményi: egy hótt-rozsdás vascsőrendszer lenne a zuhany, a lepedékes padlózaton műanyag rács, aki fürdik, végigspricceli a vécécsészét. Annak víztározója így működik: lehúzod, szétszeded, összeépíted, lehúzod, szétszeded - keletnémet műanyag, örök elromlásra ítélve. (Fedőjét már vissza sem tesszük, lehúzás után: „Papa, gyere, csináld meg!”). A padló a legolcsóbb műanyagból készült. Telefon egyáltalán nincs. S mindez két, tágas szobában, a legjobb adottságok között. Végül is örülünk, mert két gyerekkel még így is kényelmesen rendezkedhetünk be, e vendéggyalázó, vendéggúnyoló miliőben. Októberi télre érkeztünk, a hőmérő a fagypont alatt, de süt a nap. Indulás a városba. A forgalom - pontosabban a legális forgalom - elől lezárt belvárosban érezni lehet a történelmet, bármit is tettek ez ellen az elmúlt negyven évben. A középkor utolsó évszázadaiban ezüstbányáival meggazdagodott vidék középpontja minden sarkon ontja a csodálatos „Fachwerkhaus”-okat, a gótikus és reneszánsz emlékeket. Egy egységesen megépült kisváros, melyen az utolsó átalakítást a tizennyolcadik században hajtották végre. Ám ha a sétáló elhagyja a főútvonalat, elképesztő romokra, nyomorra lel, s ahogy belesünk a restaurált homlokzatok, majd a már helyre sem állított házak ablakán, hiánytalanul tizennyolcadik századi nyomorba pillantunk be. Mindehhez a vörös csillag szaga: tülekedés, durvaság, tapintatlanság. Hamar leszáll az este, visszaindulunk, pontosabban menekülünk, mert a barnaszén ipari országában fulladozunk a szmogtól. A szállodában bezáijuk 534
