Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - P(ete) Gy(örgy): "... a történelem szereti a szimbólumokat"
„...a történelem szereti a szimbólumokat” Tematikus számunk nyitó- és záróképének, a budapesti Bem-szobornak több értelemben véve is szimbolikus jelentőséget szántunk. Bem József közös hősünk, a múlt századi lengyel és magyar szabadságküzdelmek kiemelkedő személyisége; életsorsával máig ható érvénnyel tudatosítja, hogy térségünkben soha nem voltak, nem is lehettek sikeresek az elszigetelt nemzeti forradalmak. A történelem Kelet-Közép-Európában gigászi birodalmak harapófogójában mindig el- és kivéreztette a nemzeti szuverenitásukért egymaguk- ban csatába szálló nemzeteket. Csehország Fehérhegynél éppúgy megtanulhatta ezt a leckét, mint ahogy Rákóczi, Kossuth magyarjai Majténynál, Világosnál, s a lengyelek is annyiszor már Kosciusko óta máig. Másrészt Bem József sorsválasztásával az itt élő népek egymás iránti felelősség- és szolidaritás-vállalásának példája is, melynek oly sok szép előzménye volt térségünkben. S ha most szomorú aggodalommal figyeljük a „visegrádi hármak” korszakos jelentőségű együttműködésének alakulását, drukkolva sikeréért, akkor egy olyan esély végtére való megvalósításáért is szorítunk, mely az előző évszázadok során még sohasem teremtődött meg. Tálcán a történelem ilyen esélyeket nem kínál. A vélt vagy valós, s mindig önös nemzeti érdekek oltárán pedig rendre feláldoztatott a közös fellépés, az összefogás eszméje. Se az Anjouk, se a Jagellók nem tudták ezt a képletet meghaladni. A széthúzó erők rendre felmorzsolták a távlatos politikai elképzeléseket. A csaknem fél évszázadra egyetlen birodalom, a Szovjetunió fősége alá került három ország sorsközössége most mégis megvalósulni látszik. A majdnem egyidejű felszabadulás miatt is, az Európába való vissza-integrálódás kényszere miatt is, s a Nyugat kétarcú, elzárkózó politikája miatt is. A közös elnyomás kulturális és gazdasági tekintetben homogenizálta térségünket. Megvan hát legalábbis a lehetőség, hogy egy tágasabb identitással, közösen lépjünk fel érdekeink védelmében - rendezzük egymással „közös dolgainkat”. Persze még kísért a múlt-feladat van bőven. A kommunista uralom ugyanis az internacionalizmus hangoztatásával, agymosással kívánta elnyomni mind a nemzeti érzést, mind a nemzetek egymás iránti szolidaritását, amely - éppen e számunk a bizonyság rá - még az ’50-es években is magas hőfokon létezett. Három „konszolidált” évtized aknamunkája, aljas, dezinformatív propagandája hozta létre azt a helyzetet, hogy olyan népek barátságának bora is megecetesedett, mint a magyar és a lengyel - mely barátság nemcsak politikai, hanem közemberi szinteken is létezett. A kommunista „oszd meg és uralkodj” elve jegyében államilag terjedt a métely a nem dolgozó lengyelekről stb. Amikor e szám megszerkesztésére gondoltunk, arra kívántunk vállalkozni, hogy e meggyalázott és bemocskolt barátságot felemeljük és megtisztítva megragyogtassuk - mindenekelőtt a mai fiatalok előtt, akik talán nem is éltek akkor, s nem is tudhatják a lengyel-magyar ’56 nagyszerűségét. A Bem-szobor erőteljes, rohamra vezénylő karmozdulata Kelet felé mutat, túl a Dunán, a Felvonulási tér pöffeszkedő szobor-óriása irányába. Úgy látszik, a történelem szereti a szimbólumokat. Amely napon a lengyelekkel közösséget vállaló magyar tüntetők összegyűltek Bem József szobra előtt, ugyanaznap estére ledőlt a Sztálin-szobor, a zsarnokság, a nemzeti elnyomás szimbóluma. így épül szimbolikusan híd 1848-49 és 1956 közé, a lengyel és magyar nemzeti-társadalmi forradalmak közé, a lengyelekért közösséget vállaló magyarok, és a magyarokért közösséget vállaló lengyelek ezrei, sőt milliói közé. Kedves Olvasónk! Szeretettel ajánljuk figyelmébe tematikus számunkat, mely - reméljük - fogyatékosságai ellenére is szolgálni tudja közös ügyeinket. Az egész szám summájaként álljanak itt egy magas etikájú, nagyszerű francia író örökérvényű szavai forradalmunkról. P. Gy.
