Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Hajdú Tibor: A szovjet és a magyar pártvezetés 1956-ban
HAJDÚ TIBOR A szovjet és a magyar pártvezetés 1956-ban Ahhoz, hogy megértsük a Szovjetunió magyarországi politikáját az ’50-es években, meg kell legalább kísérelnünk megérteni, azt ami történt a szovjet párt és katonai vezetők észjárása szerint, Magyarországot az ő szemüvegükön át nézve. Ez ma, azután, hogy a Szovjetunió nem tekinti többé befolyási övezete részének Magyarországot és ennek megfelelően viselkedik, könnyebben megérthető, mint akkor. Úgy vélem, a dogmatikus leninisták, mint Rákosi vagy Gerő, éppúgy tévedtek, mint a konzervatív nyugati kremlinológusok mikor azt hitték, hogy Sztálin, majd Hruscsov számára a legfontosabb az, hogy jól és gyorsan haladjon az, amit ők a szocializmus építésének és proletárdiktatúrának neveztek, hogy ezáltal nőjön és erősödjön a szocialista tábor. Ezért Rákosi valósággal versenyzett az olyan népi demokratikus országokkal, mint Csehszlovákia vagy Lengyelország, meg akarta mutatni, hogy Magyar- ország nem marad le mögöttük a mezőgazdaság kollektivizálásában vagy az ipar államosításában és minél nagyobb növekedési mutatók produkálásában. A valóságban mindez csak másodrendű fontosságú volt Moszkva szemével nézve, bár ilyet persze nem mondtak. De semmi nyomát nem láttam annak, hogy Sztálint különösebben érdekelte volna Magyarország gazdasági vagy szociális helyzete. Mint katonai-biztonsági-hatalmi struktúrájának része érdekelte, mint katonai támaszpont, az, hogy ne legyenek kapcsolatai a Nyugattal vagy akár semleges országokkal. Más volt persze a helyzet a különböző szovjet tanácsadókkal, akik szakterületüknek megfelelően szorgalmazták a gyapottermesztés vagy a Magyar Néphadsereg fejlesztését. Pedig teljesen valószínűtlen, hogy Sztálin és marsalljai Magyarországot és hadseregét háború esetén megbízható és jelentős szövetségesnek tekintették volna. „Ki tudja, mi történne maguknál, ha nem lenne ott a szovjet hadsereg” - mondta Bulganyin marsall a szovjet és magyar pártvezetés 1953. júniusi moszkvai találkozóján. Rákosi persze ügyesen kihasználta a szovjet vezetés érdektelenségét. Módszerét érdekesen jellemzi Kiszeljov, aki az 50-es évek elején szovjet követ volt Budapesten. Elmondása szerint ő „igen sok dolgot helytelenített Rákosi és Gerő magatartásában, politikájában és nézeteiben. Ezt nem rejtette véka, alá, hanem sorozatosan küldött bíráló jelentéseket a Szovjetunió Külügyminisztériumába és többször magához az SzKP Központi Bizottságához. Például 1950-ben antimarxistának tartotta azt a tézist, melyet Rákosi az »arany tojást 365
