Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Karel Kaplan: Csehszlovákia, 1956 (Paulik Antal fordítása)
III. Röviddel a CSKP országos konferenciája után kezdődtek a csaknem fél évig tartó drámai események Lengyelországban és Magyarországon. A csehszlovákiai fejlődés más, ellenkező irányba indult. A CSKP vezetése a 23-i budapesti felkelést ellenforradalminak kiáltotta ki, egyetértett a szovjet csapatok beavatkozásával, sőt, október 26-án katonai részvételt is felajánlott. Ezt visszautasították, így más módon segítették a Moszkvához hű magyar kommunistákat. Főleg a Dél-Szlovákiában élő magyar nemzetiségű kommunisták közvetítésével. A csehszlovák képviselők (Novotny, Siroky) november 2-án a szovjet politikusokkal közös értekezleten a mielőbbi katonai intervenció mellett foglaltak állást, és újból felajánlották a részvételt. Újra csak sikertelenül. Ezért úgy döntöttek, hogy „tekintettel a Magyarországon terjedő ellenforradalomra ... biztosítják az éber és teljes védelmet, biztonságot és készültséget fegyveres erőiknél a csehszlovák határok védelmében”. A kommunista funkcionáriusoknak pedig készültséget hirdettek a központtól a városokig. Tizennégy nap múlva elfogadták a menedék biztosítását „egyes vezető magyar elvtársaknak”, beleértve az anyagi segítséget és a munkahely biztosítását. Az 1956-os magyar forradalomnak a lakosság jelentős részénél pozitív visszhangja volt. A CSKP vezető káderei számára készülő titkos jelentés a lakosság véleményéről a magyar eseményekkel kapcsolatban az érdeklődés növekedéséről írt, vitákról azok körében, akik figyelemmel kísérik a közügyeket, akik körében szimpátiát váltottak ki, de félelmeket is a szovjet katonai beavatkozással kapcsolatban és a hazai politikai hatásokkal szemben. Csak elszigetelt esetekben fejezték ki egyesek nyilvánosan rokonszenvüket és reményüket. Ennek ellenére, vagy épp azért, mert a magyar 1956-os forradalom Csehszlovákiában nem okozott szimpátiatüntetéseket, jelentős belpolitikai hatása is volt. A társadalom politikai állapota lehetővé tette a CSKP vezetésének, hogy az eseményeket saját hatalmi pozícióinak megszilárdítására használja fel, hisz ezek 1956 tavaszától amúgy is megrázkódtatásokon mentek keresztül. A magyar fejlődést elrettentő példaként mutatta be, és saját, az SZKP XX. kongresszusa utáni politikájának elismerését láttatta benne. Október 24-től nyilvános gyűlések kampányát szervezte, ahol saját magába vetett bizalmát és hűségét proklamálta, később köszönetét a szovjet katonai invázióért. A kampány a Kádár-rezsimnek nyújtott politikai támogatásban, anyagi segítségben és ajándékokban csúcsosodott ki. Ezt a meglepően erős kampányt, mint a közvélemény spontán megnyilvánulását és mint „a szocializmus melletti világos népszavazást” prezentálta. A CSKP vezetése és a kommunista mozgalom reakciója az 1956-os évre, amely ideológiailag a revizionizmus elleni általános harcban fejeződött ki, jelentősen befolyásolta az egész társadalom életét. Legalább öt évig a hivatalos politika meghatározó vonásai közé tartozott. Megtörte a politikai korrekciókba és reformokba vetett hitet, időlegesen elnyomta illetve kizárta az ez irányú szándékokat. Sőt, erősödtek az 1956 előtti helyzethez való visz- szatérés tendenciái. Sikerült viszont megakadályozni a további változásokat (pl. az 1957 októberében bejelentett, a politikai perek felülvizsgálatáról szóló szégyenletes eredmény), mivel minden a vezető kommunista funkcionáriusok cseréjéről szóló javaslat vagy elemzés a revizionizmus fenyegetésével lett 363
