Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Kertész Ákos: Díszbemutató - avagy a régi sláger még egyszer bevált (Kacagtató rémdráma két részben)
gyerek voltál, mikor én már színész voltam, ismert színész! Én az államosítás óta igazgatója vagyok ennek a színháznak, ha én nem állok mögötted, te nyikkanni se tudsz a vörös diplomáddal! Ami ebben a színházban történik, azért én vagyok a felelős, én, az igazgató! Mindenért! Ezért a bemutatóért is! Sárit azért veszem ki a darabból, mert beteg! SÁRI Dehogy vagyok beteg! BÓNYAI Kuss! SÁRI De miért? Most, mikor egészen megszerettem... na jó, nincs sok szövegem, de a figurával lehet valamit kezdeni, a partnerek jók... BÓNYAI Beteg vagy! Epeköved van! EPEKÖVED!!! És te különben is primadonna vagy, nem vagy egy népi figura! Ezt nem vette észre a főrendező elvtárs? Hogy ettől az egész hamis?! (Dúlva-fúlva el, magával vonszolja Szentessyt) KARASZ (sápadtan) Ez fölhívott valakit. Vagy őt hívta föl valaki. Vagy találkozott valakivel. Ez valami fülest kapott. Ez tud valamit, amit mi nem tudunk! STEINER Tévedsz, fiacskám, nem tud ez semmit. Semmivel nem tud többet, mint te. KARASZ Honnan veszed? STEINER Hallgass csak az öreg Stei- nerre. Ismerem. Ez csak be akarja biztosítani magát. Ha sikerül, ó az igazgató. Ha nem, ő tudta. Ó a feleségét is kivette a darabból. Ő nem tehet róla. Őneki a nyakára küldtek Pestről egy fiatal nyikhajt. ÁGNES Tudod, mit? Én is kiszállok. De nem azért, amiért a Szentessy! Egészen másért. Gondolkoztam a dolgon. KÁRÁSZ Félsz? ÁGNES Én nem félek! Semmitől sem félek, nekem nincs vesztenivalóm! De ez az egész egy nagy hazugság! Ebben én nem veszek részt Ez a Párt becsapása. KÁRÁSZ Szóval félsz. Van rá okod... Ágnes nem válaszol, mindenki hallgat. A csöndben Békés szólal meg. BÉKÉS Folytatjuk? KARÁSZ (nuigába roskadva) Nem folytatjuk. Szünet. A színészek elszállingóznak, csak Steiner, Kárász, Harag és Barna Ági maradnak a színen. Nagy hallgatás után:_ KARASZ Tudod mit? Két szerepet fogsz eljátszani. Te játszod a Juliskát is, meg a kémnőt is. ÁGNES Te nem hallottad, mit mondtam? KARASZ Azt mondtad, hogy nem félsz, és nincs vesztenivalód. ÁGNES Azt mondtam, hogy amit csinálsz, a Párt becsapása. KARASZ (halkan) Értem. Amit ÉN csinálok. ÉN, egyedül. Senki más, csak ÉN. Értem. Mindenki ellenem van. Ti már kinéztetek engem: én leszek a bűnbak. Persze. Én vagyok a legalkalmasabb. Bűnbaknak születtem. Engem mindig, mindenhol utáltak. Szeplős voltam és elálló fülű. És tiszta kitűnő... fúj! Eminens! Stréber! Vörös diplomás! Akit fölülről helyeztek ide... a nyakatokra. Egy ronda pesti! Egy burzsuj kölyök... az apja orvos... otthon könyvtár volt... gyerekszoba... Egy zsidó! Az ilyen pusztuljon! Azelőtt a nyilasok akartak elpusztítani, most ti... mindannyian! (majdnem sír) HARAG (begurul) Mi?! Te isten barma, te! Ki az a „ti mindannyian”?! Én?! Ágnes?! Vagy a Steiner?! Te hülye! Utálom, hogy gyáva vagy, utálom, hogy félted azt a tyúkszaros életedet, azt a vacak karrieredet, utálom, hogy mindig másokat akarsz berántani... de hogy mi kinéztünk téged bűnbaknak?! Marha! Mit gondolsz, nekem, a népi kádernak, olyan könnyű? Én mindent ennek a rendszernek köszönhetek! Hol lennék én a rendszer nélkül? Segédmunkás volnék a lemezgyárban. Még szakmám se volna. Engem a Párt emelt ki, a Nagy Béla csinált belőlem újságírót, lakást adtak, az anyám portás lett a pártközpontban; én hogyan számolok el a Pártnak, amiért itt piálok hónapok óta, mert megdöglök a lel- kiismeretfurdalástól, hogy nem bírtam helytállni azon a poszton, ahová a Párt állított, nem bírtam azt a rohadt darabot megírni?! Azt hiszed, nem tudom, hogy amit mi csinálunk, 25
