Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A KÖZÖS SZABADSÁGÉRT - Stanislaw M. Jankowski: Fiatal lány, géppisztollyal (Szenyán Erzsébet fordítása)
ezért is akart magyar nyelv és irodalom szakon tanulni. Férjhez ment egy Weretyuski nevű építészhez, aki ugyancsak nehezen viselte diákoskodó feleségének gyakori magyarországi kiruccanásait, holott tudta, hogy a tanulmányutak a tanterv szerves részét képezik. A magyar október is épp Budapesten találja Lídiát. Fennmaradt édesanyjának egy el nem küldött levele, s egy másik, amelyet vejének családjához írt. „Úgy aggódunk a mi kis Lidkánkért, hiszen ki tudja, mi történik amott. Rettentő veszélyes helyzetben van, mi pedig egyáltalán nem tudunk segíteni rajta. Ismerőseink vigasztalnak, hogy hallották a rádióban, hogy azok a lengyel fiatalok, akiket Magyarországon értek az események, már átkerültek Ausztriába. Gyanítom, hogy csak meg akarnak nyugtatni ilyesmivel. Nem értem a kormányunkat, hiszen ugyanazok a repülőgépek, amelyek a különféle segélyeket viszik Budapestre, visszafelé jövet elhozhatnák a gyermekeinket...” Nem tudjuk, hol harcolt Lidia Widajewicz, lőtt-e egyáltalán azzal a géppisztollyal, amellyel a nyakában látta a lengyel tudósító. A szovjetek eltiporták a magyar forradalmat, s Lidia visszatért Lengyelországba. Folytatta tanulmányait a magyar szakon. Ismét képeslapokat tesz elém Jerzy. Budapesten adták fel őket, s húga arról számol be rajtuk, hogy tanulmányai mellett tolmácsolással, fordítással keres némi zsebpénzt. Többek között azt íija, hogy lengyel delegációkat kísér üzemekbe, gyárakba és panaszkodik, milyen nehéz „ezeket a rettenetes, hivatalos szövegeket fordítani”. „Hihetetlen kánikula van, csodálatos nyáridő, az embernek mindenhez van kedve, csak tanulni nem. Érdekelne, hogy Jerzyék jönnek-e és mikor, a meghívókat már régen elküldtem” - úja egy másik levelezőlapon 1959 májusában. Bátyja és sógornője, Krystyna Budapestre készülnek; méghúsvétkor beszélték meg Wroclawban, hogy együtt nyaralnak majd Magyarországon. - Az az érzésem, hogy figyelnek - súgta oda még a búcsúzás során Jerzynek Lidia. A tragikus hír két nappal előzi meg Widajewiczék tervezett utazását. Félje és fivére aggódva érkeznek Budapestre, hogy ott Wilman nagykövettől megtudják: Lidia öngyilkosságot követett el egy nemzetközi lövészversenyen, amin részt vett. Egyszerűen nem tudják elhinni, hogy a legközelebbi hozzátartozóinak érkezésére váró fiatalasszony pisztolyt fogott és mellbe lőtte volna magát. - Sajnos, vagy két órát késett a mentő és kórházba szállítás közben elvérzett - hallják a száraz, hivatalos közleményt. A magyar rendőrség kerek perec elzárkózik a lengyelek fogadása, meghallgatása, tájékoztatása elől. Lidia szobájából a nyomozók minden holmiját eltüntették.- Nem volt az öngyilkosság, de még csak baleset sem - mondják a Rákoskeresztúri Köztemetőben Lidia magyar barátai a gyászoló családnak. - De megbosszuljuk a halálát, annyi szent - fogadkoznak elkeseredetten. Abban a temetőben helyezték nyugovóra Lidia Widajewiczet, amelyben a magyar forradalom számos budapesti hőse alussza örök álmát azokkal együtt, akiket később a Kádár-rendszer vérbíróságai kivégeztek, Nagy Imrével és társaival együtt.- Természetesen igyekszem majd kideríteni az igazságot - ígérte Lidia 315
