Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Valuch Tibor: Időszerűtlenségek? (Jászi Oszkár Közép-európai dossziéjáról) (kritika)
VALUCH TIBOR Időszerűtlenségek? JÁSZI OSZKÁR KÖZÉP-EURÓPAI DOSSZIÉJÁRÓL Jászi Oszkár végakarata teljesült. Hamvai néhány hónapja hazai földben pihennek. Művei szinte teljes körben hozzáférhetők. Hagyatékát méltó kezek gondozzák. Jászi itthon van. Számomra azonban úgy tűnik, hogy a hazatérés egybeesett az általa képviselt szellemiség tiszteletteljes és udvarias elutasításával. Szűkebb pátriájában, Magyarországon éppen úgy, mint a tágabb értelemben vett Duna-tájon. Az egy-másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött újrafelfedezés egyetértése ma már a múlté. A művek és a gondolatok úgy váltak klasszikussá, hogy közben nem teremtődött belőlük igazán élő hagyomány. Jászi szellemi örökségét manapság - a visszahonosítók táborát leszámítva - nem túlságosan sokan vállalják. Vele is valami hasonló történt, mint Bibó Istvánnal. Beszélnek róla, idézgetik egy-egy gondolatát, aminek a lényegét ha értik is a politikacsinálók, nem nagyon veszik komolyan. Paradox módon túlzott aktualitásuk teszi kényelmetlenné őket a hatalmi pozícióbh került politikusok jelentős részénél. A jelenség okát a rendszerváltozásokkal járó legitimációs problémákra, a napi politikai nehézségekre és az új elit némiképp egyoldalú politikai szocializációjára lehet visszavezetni. Úgy tűnik, mintha számos mérvadó közéleti személyiség számára egy olyan konzervatív korszellem kialakulása volna kívánatos, amiben nincs igazán helye a hazai demokratikus politikai gondolkodás azon kristálytiszta logikájú és kikezdhetetlen etikájú képviselőinek, mint amilyenek Jászi Oszkár és Bibó István voltak. A térség viszonyait ismét a kisállami vetélkedés és a nemzetiségi ellentétek kiéleződése határozza meg. A rossz döntések elkerülése érdekében a tolerancia, a megértés és a szolidaritás szellemének erősítésére lenne szükség, úgy ahogyan ezt a huszadik század során a dunai patriotizmus néhány magyar, román és szlovák képviselője megkísérelte. Jászi gondolatvilága, amint azt a közelmúltban megjelent új kötetei bizonyítják - Jászi Oszkár válogatott levelezése; Duna-völgyi barátságok és viták - ma is időszerű. Az elmúlt évek történelmi léptékű változásai, ellentmondásos voltuk ellenére is ezt igazolják. A Jászi-féle magatartásmodell és politikai gondolkodás időszerűtlenségéről jobbára ugyanazok szónokolnak, akik néhány évvel korábban is ezt tették, csak más előjellel. E köteteket forgatva az olvasóban feltámad az óhaj, bárcsak ne lennének ennyire égetően aktuálisak ezek az elgondolások: a szociálisan kiegyensúlyozott demokráciáról, a nemzeti-nemzetiségi önrendelkezés jogáról, a szabadság korlátainak önkéntes belátásáról, a Duna-táji népek egymásrautaltságáról. Jászi Oszkár Közép-európai dossziéja a Duna-völgyi barátságok és viták történetébe nyújt betekintést a századelőtől a második világháborút követő évekig. A Litván György és Szarka László által szerkesztett kötet arról tanúskodik, hogy Jászi egész életét az emberi méltóságért, a nemzetek egyenjogúságáért és a nemzetek közötti egyetértés megteremtéséért folytatott küzdelemnek szentelte. A levelek, naplórészletek, cikkek jól szemléltetik Jászi gondolkodói pályájának fejlődésvonalát. Azt, hogyan jutott el az integritás elvéhez ragaszkodó tágas nacionalizmustól a dunai patriotizmus eszméjéhez. Az elmélet és a gyakorlat összhangjára törekedve síkra szállt amellett, hogy a nemzeti és nemzetiségi kérdések tartós és ered217
