Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Martos Gábor: "Nemzedékem nincs, avagy: ma generation c'est moi" (Beszélgetés Mózes Attilával) (interjú)
Figyeltem, figyelgettem... Marian Papahagit, amikor esszét írt; vagy Ion Popot ... de úgy különösen nem... Érdekes, hogy itt is inkább az idősebbeket mondod... Papahagi velem egykorú; ne vénezz le! Tényleg nagyon nehezen olvasok románul, és nagy undorral; de ez nem sovinizmus. Hadd mondok egy másik példát is erre: nekem az orosz irodalom az istenem, a nagy orosz irodalom; viszont az orosz nyelvet annyira nem tudom, hogy még a cirill ábécét sem ismerem. Elolvasok egy Buzurá t, egy Dinescut, egy Ana Blandianát - akik a barátaim —, különben nem tudok; fáraszt, unom. Nekem bőven elég a magyar irodalom is. Soroltál itt román költőket, akik közül kettő - Blandiana és Dinescu — ma a román kultúrának, a romániai román nyelvű irodalomnak elismert vezetői... Igen, mindenképpen prominens alakjai... És vajon azok a magyar költők, akik nagyjából ugyanabba a - ha úgy tetszik - generációba sorolhatók, mint Blandiana vagy Dinescu - tehát a te korosztályod akik talán szellemiségükben is közel vannak hozzájuk... Szóval miért van az, hogy míg ők elértek bizonyos pozíciókat, potenciálisan - nem tudok rá jobb szót - „helyzetben” lévő alakjai a román irodalomnak, addig ugyanennek a korosztálynak a magyar irodalomban ez valahogy nem adatott meg. Ez csak a többség—kisebbség viszonyából adódik? Nem; egyszerűen Blandiana megkapta a Herder-díjat ezelőtt öt évvel, ha nem tévedek. Dinescu nem kapta meg, de Dinescu jól kvótáit költő volt a román irodalomban, bár tulajdonképpen mint nemzeti költőt csak a forradalom dobta fel. Nagyon jó költő, nem vétózom meg ezt, de tulajdonképpen ő az első vonalba... irodalompolitikai vonalba feldobva a forradalom után lett. Aki megvétózhatatlanul nemzeti költőnek számított addig is, az Jebeleanu, Nickita Stanescu és Stefan Augustin Doinas; mindhárom remek költő, gondolom ezt nem kell bizonygatni. Szerintem Dinescura nem figyeltek volna fel annyira, hogyha nem következik be az a házifogság, az ellenállás, meg hogy Franciaországban jelent meg neki kötete; nagyon jó kötet egyébként, olvastam. A halál újságot olvas; még a címe is nagyon jó. Szerintem azért nem dobták volna fel őket annyira, hogyha a Ceau§escu-korszak - feltéve, de meg nem engedve; vagy hála Istennek nem létezőn — tovább tart még tíz-húsz évvel; úgy, ahogy én számítottam. Én azonban azt érzem, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy a többségnek természetszerűleg mindig jobban megy; tehát hogy egy országban - hogy mondjam - a „nem-bozgornak” jobban megy, mint a „bozgornak”. Azt érzem - és kérlek, hogy ebben erősíts meg, vagy cáfolj, vagy legalábbis a véleményedet mondd el, mitől van ez —, hogy éppen ez a harmadik Forrás-generációnak nevezett társaság vagy képződmény ennyire eltűnt az irodalomból; sokkal inkább mint mondjuk, a második. Király, Csíki, akik az elődök voltak, jobban intézményesültek, vagy egészen egyszerűen csak elfogadottak lettek; a mai napig aktív részesei az erdélyi magyar kultúrának. Tudom, hogy a Forrás harmadik generációjának sok tagja egészen egyszerűen már csak azért sem lehet részese az erdélyi irodalomnak, mert már nincs itt; de vajon miéri pont ők nincsenek itt? Miért van itt Király, miért nincs itt Palotás, vagy Kőrössi? Aliért nincs itt Cselényi a fiatalok közül, és miért van itt Tompa Gábor, vagy Kovács András Ferenc? Mitől lett pont ez a generáció Tehát te nem is figyelted az Echinox román oldalait? 173
