Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Határ Győző: Csacsifogat (próza)
hatatlanok megvigasztalása) a múlt századinak többszörösére növekedett, ma főbenjáró illetlenség a kifejezést használni-„the white man’s burden”: még zokon találják venni a Harmadik Világ érzékeny-büszke-nincstelen világlustái. Nos, a Fehérember Cipelnivalójának a mi modern világunkban a megszólalásig hasonló, majdhogynem azonos paralellje van: a csacsifogat a tehergépkocsi tetején. Az értelmesedés cipelni valója ez -, hogy a szellem történelmi atavizmusait, a történelem hordalékait továbbcipelje, lárváit életre galvanizálja, spektákulumaiban a tetszélet látszatát fenntartsa. Általános atavizmusok (elménk munkafogalmai - „kezdet” - elmélet/te- remtéselmélet, az egyiptomi lélekelmélet, istenelméletek százai, bukott és szemétdombra került Consensus Gentiumok ezrei az eszmék roncstelepén stb.). Ókori atavizmusok („a szív az érzelmek székhelye”, „a szem a lélek tükre”; a fény-metafórák túltengése - mely a metafizikai fantazmagóriák éltetője - hiedelmeinkben, gondolkozásunkban; az Izisz-kultuszt pótló mariolátria, a vi- láganya-komplexum; lélek-megméretés, poklok, bűnhődések, ill. a létből való kioltatás büntetése; sorskomplexum, sorsromantika, asztrológiás sorsaikat- és végzetmagyarázatok). Középkori atavizmusok (a zsidókereszténység életellenes önrémítgetése, vaginocentrizmusa, az olümposzvallás és a neoplatoniku- sok örökhagyása: a megváltóság méltósága, a megváltatás vágyőrülete (ne feledjük, hogy az olümposziak valamennyien „Megváltó istenek” voltak), szűz- hártyakerülgetés (szentlélektől-fogantatás fülön keresztül); s nemkülönben, teljes egészében, az iszlám). Voltaképp két nagy, meghatározó erejű valláshagyomány élt a Földön; az indiai (brámini, dzsainita és buddhista) hagyomány, és a közel hétezer éves egyiptomi, hármas egymásrakövetkezés valláskonglomerátuma. Ezekhez a közel-keleti vallástriász, a zsidó-kereszténység, az iszlám (és a legsoványabb - a metafizikai spekulációkba nagy-elkésve belekapcsolódó judaizmus) rangra, telítettségre, méretarányra úgy aránylik, mint a borjú az elefánthoz. De ezek vannak velünk; velünk vannak, „élnek” (hordalékéletet élnek), hurcolásukról- cipelésükről, etetésükről, zarándoklataik lebonyolításáról gondoskodni kell. Gondoskodni hajótérrel, autóbuszokkal/vasutakkal, az autóbuszokhoz utakkal, a vonatokhoz vágánypárokkal a sivatagon, a dzsungelén keresztül, s ahol ez nem lehetséges, ott repülőgépek százaival kell odafuvarozni a jámborokat, ahol a „megváltás”, az „üdv” atavisztikus reményeit átélik; de soha ne tévesszük szem elől, hogy jóllehet beépülten és levakarhatatlanul életszernek, az atavizmusok a paraziták és életadó forrásuk, mozgatójuk, eltartójuk, ba- busgatójuk az értelmesedés. Mozgásban és működésben a világot az a roppant eszközhálózat tartja, amely mindenestül az értelmesedésnek köszönthető, s ha értelmesedésről beszélünk, soha, egy pillanatra se felejtsük el, hogy az értelmesedés a kefalizáció vetülete bennünk, törzsfejlődési léptéken érvényesül, és domináns, fölérendelt jellegű minden nembeli, rangú és rendű atavizmusainkkal szemben, amelyek történelmi léptéken, ahol vannak, recesszív jellegűek. E nagy kapacitású, hatalmas eszközhálózat nélkül, amelyet az értelmesedés sok évszázados küzdelme tett lehetővé, és ipari forradalmak sorozata hozott létre: hovatovább bízvást elmondhatni, hogy enélkül a Föld megtorlódna-megrekedne, vaksötétségbe borulna, felfordulna éhen. Mert mi volna, ha úthálózatok nem léteznének, se hajótér, se légijáratok. Az alagutak beomlasztva, a hidak sehol. Kivilágí160
