Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Voigt Vilmos: Folia Estonica I.-Észtország a fordulat előtt
észt kollégáink bizonyára szívesen elkészítenék, vagy átadnák közlésre olyan írásaikat, amelyekből mindez dokumentálva kerülne szemünk elé. Még olyan kötet is elkelne, amely mondjuk az észt himnuszt, az észt önnállóság jelvényeit, a legnevezetesebb műemlékeket mutatná be, vagyis mindazt, ami a különben ina sem hozzáférhető észtországi útikönyvből (hely hiányában) úgyis kimaradna. Még él néhány olyan (észt és magyar) kortársunk, akiknek emlékezései is helyet kaphatnának. Egyszóval: van jövője e magyar nyelvű kiadványsorozatnak. Azután, oktatási kiadványról lévén szó, a szárazabb tudomány is helyet kaphatna: mondjuk a hallatlanul érdekes észt morfológia vagy fonetika, a világhírű észt közmondáskutatás, a modem észt grafika vagy kórusművészet bemutatása. A Budapesten végre működő Magyar-Észt Társaság (amelynek első ünnepi ülésén hangzott el Bereczki professzor előadása az észt függetlenségről, amelyet e kötet is leközölt) tagjai számára is nélkülözhetetlenné válna ilyen módon a Folia Estonica sorozata. Egyszóval, mihelyt látjuk az első kötetet, rögtön azt kívánjuk, sok és sokrétű folytatása mielőbb szülessen meg. Szükségünk van rá. A legnagyobb öröm e kiadványt illetően az, hogy igazán gyorsan megjelent. Korszerű kiadvány, a néhány évvel ezelőtt írt írások ma még aktuálisabbak, mint akkor voltak - legalábbis a mi számunkra. Érthetővé teszik, mi történt - és mi nem történt, vagy nem másképp történt Észtországban az utóbbi években. Ilyen vonatkozásban még a közeljövőre is képet kaphatunk. Az a néhány tény, ami időközben megváltozott (pl. Lennart Meri már nem külügyminiszter, hanem Észtország helsinki nagykövete), nem módosítja a kép egészét. Azt is a legnagyobb örömmel nyugtázhatjuk, van olyan fiatal generációnk, akik képesek arra, hogy fordítsanak észt nyelvből, érdeklődnek is a mai észt társadalmi valóság iránt. Noha a kötet a Bereczki család ünnepi kiadványa is, azért rajtuk kívül mások is felsorakoztak az észtbarátok közé. Sőt, sokan ki is maradtak e kötetből. Rájuk is lehet számítani a következő kötetekben. Azután abban is bíznunk kell, hogy végre csakugyan megindul az észt és magyar diákok, lektorok, tudósjelöltek, vendégprofesszorok cseréjének sorozata. Mindenki tudja, hogy összedőlt a szovjet típusú tudósképzés (aspirantúra, kandidátusi disszertáció, külföldi félévre betervezett utak stb.). Észtországban is, nálunk is. Miért ne lehetne ezt újjávarázsolni a köztünk kialakítandó csereutakkal? Miért ne tanulhatnának és kutathatnának nemcsak finnugor nyelvészetet, hanem folklórt, irodalmat, demográfiát, szociológiát, orientalisztikát, balettot és a „mesterséges értelem számítógépes megközelítését” itt és ott az új peregrinusok. Miért nem küldünk tíz professzort a tartui egyetemre és fogadunk tíz észt professzort a mi egyetemeinken mondjuk 1-1 évre? Ki veszíthetne ezzel? Számomra hosszú ideig a legszomorúbb, már-már elviselhetetlenül kétségbeesést sugalló trikolor a kék-fekete-fehér észt lobogó volt. A Folia Estonica borítólapja ezt a három színt hozza. Kékje világosabb és optimistább, mint az észt lobogóé. A feketéből (ez ott a tenger színeként van értelmezve!) keveset hoz; nyilván nálunk más is sokallta volna ezt a gyászként értelmezett színt. A fehér meg nálunk a legtöbb a címlapon. Ez nem az üresség, hanem a remény színe. Bízzunk benne, hogy hamar, sok és jó kötet követi ezt az elsőt, és hogy a nálunk optimista színmódosítás indokolt. Lesz még virágzása az észt-magyar barátságnak, amelynek egyik első jele e megható kötet. Válogatta és szerkesztette: Bereczki Gáborné Mai Kiisk és Bereczki Urmas. Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, (Sauariae) 1992, S. 223. 1256 \
