Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Lőrinczy Huba: Így írtál te. Hódolat és imitáció, vallomás és paródia (Márai Sándor: Szindbád hazamegy)

valamint ahhoz, hogy „Szindbád” számára is a „hazamenés” elodázása lesz a legnagyobb feladattá (116-122.). A köztudatban élő Krúdy-portré jószerével az író regény- és novellahösei s a müveiben testet öltő létvallomások és - hangulatok alapján formálódik - e fölismerés lappanghat Márai könyvének megannyi rájátszása mögött is.

Mindez azonban még nem elegendő a bűvészmutatvány sikeréhez, a hitelesség illúziójához, a „mintha”-élmény kiváltásához. Kell hozzá a már-már a megszólalásig hű szövegimitáció, a Krúdy-hang, a Krúdy-nyelv, a Krúdy-mondat csodája, a Krúdy- stílus reinkarnációja, s Márai ebben nyújtja a legbámulatosabbat. Nem él az emlékezetünkben regény, amelynek szerzője oly nyelvi varázslatra, egy másik író stílusának oly tökélyű imitációjára lett volna képes, mint a Szindbád hazamegy alkotója. Arra sincs itt terünk, hogy e valóban mágikus produkció valahány kellékét, káprázatos cselfogását szóba hozzuk, nemhogy tudományos érvényű elemzésükre, a Krúdytól és Márai tói vett szövegminták nagyon is kívánatos, bizonyító erejű szembesítésére. Mindössze annyira futja tőlünk, hogy a legfelötlöbb stílpárhuzamokat és -megfeleléseket sietősen fölemlítsük. A vörös postakocsi szerzőjének stílusa nem utolsósorban jellegzetes névadásáról, illetőleg az ódon hangulatú, netán már kiveszőfélben lévő szavak kedveléséről ismerszik meg. A Szindbád hazamegy mindkét sajátosságban híven követi a mestert. Egyedi, sőt bizarr nevek - Várdali, Oroszlán, Medve, Mókus, Böcögö - tűnnek fel, archaikus voltukban elegáns avagy ritka, ám mindenképp Krúdyt idéző szavak - „karmonádli” (16.), „szélvonat” (11.), „állong” (17.), „temetésrendező” (32.), „gyógyintézet” (53.) - sorjáznak. A Szindbád-történetek írója gyakorta vállalkozott hosszú felsorolásokra - Márai is nemegyszer folyamodik ehhez a megoldáshoz. Krúdy szövegépítő művészetének, zeneiségének, bűvölő hangulatáramainak egyik fontos eszköze a szó- és szólamismétlő, gondolatritmusos szerkesztés (a lehetséges példák közül alighanem a legszebb a Napraforgó VI., Estefelé című fejezetének lenyűgöző dallamú bevezető „áriája”) - a Szindbád hazamegy alkotója ebben is vetekszik mesterével („Elhozta...”: 13-15., „Irt, mert...”: 59-87.). A sokszorosan összetett Krúdy-mondatok bonyolult és merész asszociációs indázással, váratlan elágazásokkal és közbeékelé- sekkel rendre víziós jellegűek, áttörik az éppen adott tér és idő határait - Márai regényében hasonlóképp. A stílimitáció hitelességének záloga azonban mindenekelőtt és mindenekfelett a képalkotás. Ha ehhez kevés Márai invenciója, más nyelvi fogásai jószerével hatástalanok. Nincs benne semmi meglepő, hogy e területen is kongeniális. „A szakirodalom egybehangzó tanúsága szerint Krúdy képalkotásában a hasonlatnak megkülönböztetett jelentősége van” - adja tudtul Kemény Gábor Krúdy képalkotása című kismonográfiája (Bp., 1974. 30.). Elmondható ugyanez a Szindbád hazamegy című kisregényről is, hiszen Márai maga vallotta: „Krúdy írói titka: a hasonlat. Kevés író akad a világirodalomban, aki olyan elképesztő bőséggel, megérintő pontossággal, festői ösztönnel és hangidéző hűséggel pazarolná a hasonlatokat, mint Krúdy. (...) És a hasonlat (...) plasztikusabbá, érzékletesebbé varázsolja a valóságot” (vö.: Napló 1958-1967. Bp., 1992. 104.). Mind Krúdynál, mind Márainál két kötőszó dominál: a „mint”, illetőleg a „mintha”; előbbi a hasonlító, utóbbi a feltételes hasonlító mellék- mondat nyitányaként szolgál. Túl e merőben formai egybeesésen, azonos kettejüknél a lényeg is. A Márai-könyv tömérdek hasonlatának funkciója akár Krúdynál: „... sokszor nem az ábrázolt dolog, jelenség plasztikus bemutatása, képszerű szemléltetése, hanem éppen ellenkezőleg: a realitástól való elvonatkoztatás, eltávolítás, a konkrétumnak vízióvá, a látványnak homályos tudattartalommá való szublimálása”. Ekként a hasonlat (mindkettejüknél) „... nem hasonlít, csak sejtet, hangulatilag motivál”, s ezért oly gyakori (ugyancsak mindkettejüknél) a „mintha” bevezetésű, feltételes hasonlító mellékmondat (Kemény: i. m. 41.). Ha elhallgatnák a szerzőt, ki merné állítani, hogy nem Krúdy valamely művéből vétetett az alábbi futam (egy csupán, az ezernyi közül): „... csak Szindbád alakja imbolygott az alvó sziget bokrai között, mintha az Árpád-házi szent életű királyleány egyik elhullajtott keszkenőjét keresné” (13.)? Intonáció, melódia, ritmus, látomásosság - minden varázsosan eredetinek tetszik itt.

1251