Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Határ Győző: Életút
verhenyeges arcát ha láttam, elmenet. Ne felejtsd el Lorcsikám, hogy mi zömmel robotos, anyagi gondokkal nehezen küszködő család voltunk s e kispolgárok vagy nem voltak intellektuelek, vagy nem értek rá, hogy intellek- tuelek legyenek. Az egyetlen könyvmoly, aki mindennel dacolva falta a könyveket, Édesanyám volt, de ő is csak mákonynak, gondűzőnek tekintette az irodalmat. Nem voltak újságíró-rokonaim, se család-jóbarátja, aki kézről kézre adva, errefele terelt volna, mondván:- Hallgass csak ide, kisöreg, van nekem valakim, aki majd felvisz a szerkesztőségbe, sose félj, az majd sínre tesz... Vagyis ha nem albérleti szanktuáriumomban, a könyveim közt - akkor jobbára proletárok közt, prolihangulatban éltem. KL És Babitsnál mint nyolcadikos jártál vagy már mint egyetemista? Az év legeleje lehetett: gólya voltam. Csak hogy lásd, milyen lehetett az a 10-12, ami nála elkallódott, mert ez is kamaszvers s ha nem is mind ilyen volt, vele egyívású. Jellegzetes kamaszromantika, nem tudom megállni nevetés nélkül, de - ilyen a szegény párája. Akkor még soha nem láttam tengert. Ki látott akkor, a két látó szemével és nem a filmvásznon, tengert, Magyar- országon, aki ott élt? Ennek meg az a címe, hogy: Megadod magad sorsodnak? KL Meg. A címe? A TENGER FELÉ Mint a fiú kinek keze nőstényt körmönfont-rosszat még nem kapdosott - én is Rólad kamasz-eszelősként torló vad tengerálmot álmodok nekem nem jutott mint nagy angol Byron hogy ott kiáltsak rá habodra:- a mi népünk messze nem barangol s csak képzellek sóváran sápadozva Ha láttalak is: csak bárgyú másolat zenekísérettel - filmvásznakon nem hallom: mondják zúgásodat és már az is vonz - mennék vakon mennék - de a mi népünk ládd ilyen: ha ki otthon s egyhelyben nem marad már gyanús nincs mentsége semmilyen- neheztelnek és haragszanak Hanem azért egyszer csak elmegyek Gyalog...Botom lesz - mese-pátriárkás Hangom is - sziklarepesztő kiáltás!- ó a Karszton már érzem szellemed 1218
