Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Herceg Árpád: Emberhatározó (versciklus)
Arról azonban lehet itt egy-két embernek fogalma, hogy mi szorul el, valahol belül, amikor megint túl sok a levegő egy szobában, és osztozkodni kezdünk a molekulán. Mintha nem tudnánk, mitől hasad az anyag. Márpedig innét nézve lényegében mindegy, hogy én mit fogtok el, avagy mi fojjt el engem. Egy iskolában, ahova évekkel ezelőtt jártam, a vízcsapból is az fojt, hogy a megjelenés előnyünkre váljon: nem mindegy, mit gondolnak rólad, fiam! S arról később se esett szó, hogy ki mit gondol önmagáról. Én most már azt gondolom, hogy minden beismerhető, mert helyrehozhatatlan. Ezáltal könnyebb is magamat elviselnem, ám ha túl sok levegő szorul egy szobába, az őszinteség, úgy tűnik, kibírhatatlan. Ezért én már nem is nagyon akarok lélegezni. Csak ha muszáj. (NYOLC) Ki emlékszik Boór Évára? Teste mikor az angyalokhoz elballagott, földi népekhez szállt a lelke. S lelkét a Láz a földdel elkeverte. (KILENC) 1201 És elkezdett az eső cseperészni. Gondoltam, három napig most elrejtőzhetek, nem lesz ember, aki rámköszön, sörre hív, magamba halhatok végre, bár gyanús körülmények között, ami különben illik egy zugíróhoz.
