Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)
kibújniuk, éppenúgy, ahogy a ruhájukból. Reggel, miután mosakodtak, meg- fürödtek, Pista gallytüzet rakott a kávénak; aztán csak sétálgattak, olvastak vagy csak lihegtek a roppant hőségtől fejbe verve, mint az erdő vadjai és madarai. Dél felé egyre többször ereszkedtek le a folyóhoz úszni: ilyenkor már visszafelé levetette Olga a fürdőruháját, hogy Farádi Szabó észrevegye, mennyire kívánja. Borús napokon a sátorban találták meg egymás száját és ölét. Volt olyan esős nap is, hogy Olga a kis tűzön bent, a záportól védve főzte meg az ebédet. Sokat ittak: bort, kávét ebéd után, de az igazi ivás csak este kezdődött, mikor a szúnyogok ellen leveles ágakkal védekezve, vagy a sátor tüze mellé menekülve nem tudták abbahagyni a poháremelgetést, míg egy-egy üveggel nem lett kevesebb a vizes pokróc alatt hűtött palackok száma. így számoltak le a civilizációval: nemcsak életmódjukban, de bent, mélyen magukban is, ahol a modem ember leginkább meg van rontva a gépektől, pénztől, fölösleges céloktól és használati eszközöktől. Kiderült, hogy a napi élelmükön kívül alig van szükségük másra. Farádi Szabó időnkénti bevásárlásai mind egyszerűbbek lettek: kenyeret, tejet, bort, húst vett és néha gyümölcsöt, szőlőt, dinnyét, almát. Ruhát csak este vettek föl, szabadon ragyogtatta testük szépségét a nap. A nyárfás, akácos erdő közben mindinkább az augusztusi aszály áldozatává vált. A lombok színesedtek, sárgultak, vörösödtek és nagy tömegben hulltak. Bármerre ment Olga és Pista, már nemcsak a földre terülő szépség fogadta őket, hanem a zörgő avar, a szenvedő, ott-ott már fonnyadó levelű fák is. Egyszer éppen ezeknek az egyre nagyobb, vastagabb rétegben zörgő leveleknek köszönhették, hogy nem érték tetten őket. Megint a vízbe kényszerítette őket a délutáni forró, szinte elviselhetetlen hőség, de visszafelé Olga már annyira frissnek érezte magát, hogy egy nagy nyárfa tövében, ahol éppen elég száraz, kesernyés illatú lomb gyűlt össze, levetette fekete-sárga fürdőruháját s húzta magához az egyáltalán nem ellenkező Istvánt a földre. Az egyesülés pillanatában azonban valahol megzörrentek a nyár végi levelek: Pista körülnézett az ágak alatt s észre is vette, hogy egy borzas fejű, kék inges férfi négykézlábra ereszkedve kúszik feléjük. Az erdőkerülő volt, akit jól ismert, de aki, úgy látszik csak két szerelmeskedő embert látott bennük és meg akarta lesni a nászukat. Csöndesen fölhúzták a fürdőruhájukat és továbbsurrantak a sűrűben a táborig: ott a sátor mögötti hűvösben már nem lephette meg szerelmük virágzását senki. Esti beszélgetéseikben nyoma sem volt vitának, ellentétnek vagy annak a gondnak, hogy el kell szakadniuk egymástól. Farádi Szabó nem akarta szóba hozni, Olga pedig az erdőn nem az a nő volt, aki odahaza néha a depresszióhoz közelálló állapotba került kettejük tisztázatlan viszonya miatt. De nemcsak az asszony: mind a ketten mások voltak a szigeten. Természetük annyira hasonult a vízhez, a szabad levegőhöz, a csöndhöz, erdőhöz, állatokhoz és a félelmetesen nemlétező időhöz, hogy nem ütközhettek többé bele egymás más és más szabadságképébe.- Most jöttem rá, hogy a szabadság érzéséhez akadályok kellenek - magyarázta egyik nap a vízparton törülközve Farádi Szabó. - Itt azt és akkor teszed meg, amikor akarod: lemész a vízhez, eszel, heverészel, napozol, fát hordasz, ebédet fözöl vagy...-Vagy? 1184
