Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Hamvas Béla: Életmű - (részlet a Patmosz III. című esszékötetből)
neket az egyetemes egység jegyében magába olvasztja, és a kezdeti aranykori létezést magasabb szinten, mint a lét végleges alakját, megvalósítja. A dolog nagyon egyszerű: mialatt a földön népeket irtottak ki, Schweitzer az őserdőben beteg embereket gyógyított, és mialatt a földön a minél nagyobb vagyonért és hatalomért példátlan elaljasodás folyt, azért dolgozott, hogy betegeinek gyógyszert tudjon vásárolni. Ennél egyszerűbb tényleg nincs. Még csak zsenialitásra sincs szükség, csak arra, hogy egyszerű, normális ember legyen. A szentkönyvek fundamentuma a rend. Rend csak egy van, preegzisztens, ami annyit jelent, hogy előbb volt és van, mint a világ. Rend az, ami önmagát önmagából szabályozza, állandóan rendezi és rendben tartja. A metafizikai rend (India, Kína), a kozmosz objektív rendje (Orpheusz), vallási és erkölcsi rend (Irán, Júdea), az emberi lét rendje itt, és az örökben (Evangélium). Ha a rendről való tudat elvész, megjelennek a rendszerek. Rendszer az, ami rend akar lenni, de nem tud, valahol valamit mindig elvét, és ezen a ponton megbukik. Ezt a gondolatot így Rudolf Kassner fogalmazta meg. A rend nyelve arról ismerhető fel, hogy nem bizonyít (nem szofisztikus), hanem kijelent (kinyilatkoztat). A történeti államok és társadalmak, vallások és világnézetek és filozófiák nem a rend, hanem a rendszer jegyében állnak. Európában - néhány kivételes gondolkodótól eltekintve - csak szisztémákat építettek. Önkényes gondolatok végeláthatatlan (szofisztikus, dialektikus) bizonyítékokkal, amelyek legalább egy helyen tarthatatlan oknak bizonyultak, és összeomlottak. Amíg ma az összes rendszerek ledőlt romjain élünk. Ha a gondolatnak bizonyításra van szüksége, mondja Vauvenargues, azt jelenti, hogy rosszul fogalmazták meg. A moralistának nincsen szüksége bonyolult eljárásra, hogy megmondja, mit kíván. Ha így lenne, Chamfort minden epigrammájára olyan rendszert lehetne építeni, mint amilyen Kanté. A moralista a hiteles nyelvet akarja. A moralista a világi próféta (Montaigne, Sebastian Frank, Erasmus, Pascal, Kierkegaard, Lichtenberg, Nietzsche). Amit követel, az megvan. Nincs szükség szisztémákra. Egyetlen mondat elég. A lét abban az alakjában, ahogy éljük, rongált, tele van hiánnyal, gödrökkel és lyukakkal és törésekkel és lejtőkkel, és az antagonizmusok egymást szorongatják. Nincs értelme annak, hogy az ellentmondások elől kitérjünk, sima és kellemes világot építsünk, amelynek nagyobbik fele nem igaz. Ami Európában hiteles, azt nem Aquinoi Tamás, Descartes, Kant, Hegel rendszere mondta, hanem a moralista. A rendszer minden esetben hatalmi apparátus ábrája. A hatalmi apparátusról pedig tudjuk, hogy minden esetben a lét megrablása. A rendszer a rend megvalósításának útjában áll. A rendszert az absztrakt egyszersmindenkoriság, a rendet a végtelenség jellemzi. A rendszer görcs, a rend értelem. A rendben minden benne van, a rendszerből valami mindig kimarad. Minden rendszer pedáns és ezért humor- talan. S ezért komikus. A rend minden percben más, mégis mindig ugyanaz. A rend mindig nyílt, a rendszer zárt, és a rejtőzésre a legkedvezőbb lehetőséget nyújtja. A rendszerben az ember körülményesen bizonyít, többnyire azt, ami tarthatatlan. A bizonyítás a rendszerben rejtőző ember védelmi taktikája. 1172
