Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Martos Gábor: A Forrás harmadik generációjának fel- és eltűnése
- fórumaikon, mindenekelőtt az Echinox magyar oldalain át áradtak be ebbe a körbe az Erdélyben - de nem egy esetben akár az egész magyar kultúrában - addig jórészt ismeretlen, vagy csak kevéssé ismert információk: a filozófiai esszék, tanulmányok - nem egy esetben a szerző első magyar nyelvű - fordításai (példaként - és a tájékozódás irányait is jelzendő — álljon itt csak Alain, Pierre Bourdieu, Paul Henry Chombart de Lauwe, Maurice Comfort, Martin Heidegger, Karl Jarpers, Gabriel Liiceanu, Nicolas de Malebranche, Ion Marcos, Mircea Oprito, Jean Piaget, Ion Pop, Karl R. Popper, George Santayana neve), valamint az azonos ország- (és sors)közösségben együttélő román és német, valamint a - főleg térben, de néha időben is - távolabbi író-költőtársak (illetve elődök) nemcsak figyelemmel kísért, de közkinccsé is tett munkái, mely utóbbi gesztus egyúttal nemzetiségek együttélésének, a kultúrák cseréjének, egymásra hatásának egy lehetőségét és szükségességét is hordozta (ebből a névsorból idézzük mutatóba George Bacovia, Lucian Blaga, Johannes Bobrowski, Chamiso, e.e. cumings, Dán Damaschin, Stefan Damian, Mircea Dinescu, Mihai Eminescu, Dinu Flamand, Claus Hermann, Nazim Hikmet, Franz Hodjak, Friedrich Hölderlin, Szergej Jeszenyin, Anemone Latzina, Federico Garcia Lorca, Eduardas Miezelaitis, Viorel Muresan, Saint- John Perse, Augustin Pop, Adrian Popescu, Teofil Rachiteanu és Werner Söllner nevét). De az idegen nyelvű kitekintésen túl a fiatal erdélyi magyar toliforgatók különös buzgalommal igyekeztek - még egyre szűkülő lehetőségeik ellenére is - figyelemmel kísérni a kortárs magyar nyelvű irodalmat is, s nemcsak az anyaországit (melynek hatásai közül kiemelkedően kimutathatóak műveikben a megújuló magyar próza, Örkény, Ottlik, Szentkuthy, Mészöly, vagy a legfiatalabbak, a valóban „kortárs” Esterházy, Nádas, Hajnóczy munkásságának eredményei), de a vajdasági Új Symposion-kör (Tolnai Ottó, Ladik Katalin), a párizsi Magyar Műhely (Bujdosó Alpár, Nagy Pál) és a tengeren túli magyar szerzők (Vitéz György, Horváth Elemér) legújabb, elsősorban kísérleti munkáinak eredményét is. De ugyanígy gyakran idézett elődeik között kell említeni például Hamvas Bélát is, akinek feltámasztásáért, bemutatásáért és elfogadtatásáért éppen Szőcs Géza tette a legtöbbet az erdélyi magyar szellemi életben (többek között egy már 1972-ben, a Korunkban megjelent tanulmányában). S ha már az elődöknél tartunk, akkor semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül e generáció tagjainak tevékenységi - és tájékozódási - körében azt a törekvést, mellyel a közvetlenül előttük járó erdélyi magyar szellemi élet jelentős alakjainak, alkotóinak számukra is fontos és hasznos értékeit igyekeztek számba venni és megszólaltatni: ebben a tendenciában nemcsak mondjuk Szilágyi Domokos, Lászlóífy Aladár lírájának, vagy Bajor Andor prózájának a fiatalok munkásságára tett eltagadha- tatlan hatására gondolunk, vagy arra a tényre, hogy Bretter György szellemi örökségének például éppen Egyed Péter a legbuzgóbb gondozója, hanem mindenekelőtt azokra az interjúkra, melyeket például - a Fellegvár oldalain - Kós Anna készített Balogh Edgárral vagy Szőcs Géza Gáli János kolozsvári egyetemi tanárral, illetve arra az — ebből a körből a legjelentősebb — egyedülállóan izgalmas nagy (az Echinoxban négy folytatásban közölt) beszélgetésre, melyet Szőcs és Egyed folytatott az erdélyi magyar kultúra „nagy öregjével”, Méliusz Józseffel. Ezek a beáradó információk - mindenekelőtt a szellemi-irodalmi hatások - természetesen jelentősen át is alakították aztán e fiatal alkotóknak a szemléletét, munkásságát: e hatások nyomán alakult oly sajátossá - és sokszínűségében is oly egységessé, jellegzetessé - a Forrás harmadik generációjához sorolt szellemi körbe tartozó írók- költök művészete, hangja. Milyen is hát végül is ez a művészet, milyen ez a hang, milyen különösen az elődök hangjához viszonyítva? Mindenekelőtt - s ez az előbb elmondottak fényében teljesen természetes is — már sokkal kevésbé „lelkes”; jóval szikárabb, „hétköznapibb”: sokkal közelebb áll a mindennapi beszélt nyelvhez, mint egy úgynevezett „emelkedettebb” irodalmihoz. Ráadásul e fiatalok számára - részben a már említett filozófiai indíttatás hatására — már maga a nyelv is „máshogyan” fontos (nem véletlenek nyilván a folytonos 1141
