Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Wiktor Woroszylski: Az 56-os magyarországi napló folytatása (D. Molnár Imre fordítása)

külső és belső szépsége tárult elém, amelyeket kegyetlenül elhamvasztott az események tüze. Ma ugyanis, meghatottan gondolva Lidka Widajewicz sorsára, abban, drámai egyszerűségbe ágyazva, felfedezem a múlt századain át vándorló ősmintát: „a mi szabadságunkért és a tietekért”. Éppen ezt az először fel nem ismert jelentést, amelyet ő, Lidka, úgy látszik, hozzá kellett fűzzön a magyar küzdelmekről szóló beszámolóhoz, hogy ne hiányozzon az európai és benne a lengyel történelem e pillanatában sem... És amikor Lidka Widajewicz Budapest barikádjain harcolt, Lech Zondek négyéves volt — Lech Zondek, a Varsói Tudományegyetem pszichológus hallgatója, aki fegyverrel a kezében halt meg Afganisztánban, a felkelők oldalán, 1985. július 4-én...

Kerényi Gráciát, a magyar költőnőt és a lengyel irodalom fordítóját mindjárt Budapestről való visszatérésemet követően megismertem. O hozta nekem az első, nem valami vidám híreket a felkelés utáni Magyarországról és ismerőseim sorsáról - így kezdődött hosszú évekre szóló, egészen Grácia asszony 1985-ben bekövetkezett, korai haláláig tartó barátságunk... Erről a rendkívüli nőről más helyen bővebben írtam, itt csupán annyit ismétlek meg, hogy Grácia asszonynak köszönhetem - nemcsak neki, de neki bárkinél inkább -, hogy a nem kizárólag „politikai” magyar fonál áthúzódik egész életemen, hogy ez a fonál a költészetükkel — Kosztolányiéval, Radnótiéval, Pi- linszkyével és annyi nagyszerű alkotóéval - vastagszik és gazdagodik, és neki köszönhetek egyes helyzeteket, történelmi motívumokat, mozdulatokat és jelképeket, amelyek hasonló közvetítés nélkül az idegen számára megközelíthetetlenek. Ha emellett a Lidka Widajewicz rövid életéhez kötődő tartalmak közé tartozott a magyarországi drámában való lengyel részvétel, akkor Grácia asszony életében - mintegy a meg nem szűnő kölcsönösség alapján - ki kell emelni e részvállalás meghatározó tartalmaként a lengyel ügyben való magyar, a legmagasabb hőfokú és legilletékesebb közreműködést. És így tovább - egészen a végéig. Grácia asszony, már balesete után, kórházi ágyán, amelyből fel sem kelhetett többé, megfogalmazta és honfitársai csoportjával együtt aláírta a varsói Szent Kostka Szaniszló egyházközségnek elküldött levelet, benne a szolidaritás és együttérzés szavaival, amelyeket Popieluszko halála hívott életre...

A „Magyarországi napló” egy egészen személyes dolgomat is összekapcsolja Kerényi Grácia alakjával: ő vitte el írásom gépiratát és évekig őrizte Budapesten, mindenféle holmival teli Batthyány utcai lakásában, és ö ültette át anyanyelvére. Ebben a fordításban járt kézről kézre, először sokszorosítva, szőkébb írói-ellenzéki körökben, majd pedig, amikor Magyarországon is, akárcsak nálunk, kiépült az úgymond második kiadói hálózat, napvilágot látott mint a független „M.O.” kiadó első könyveinek egyike (Budapest, 1984). Egy példánya eljutott Varsóba is - és meglepett a külalakjával és jólszerkesztettségével, mindenekelőtt pedig azzal, hogy a szó mintegy oda tért vissza, ahonnan sok évvel ezelőtt útjára indult...

A „Magyarországi napló, 1956” lapjaira lejegyzett információkat annak idején lehetetlen volt ellenőrizni, és nem titkoltam, hogy néha híreszteléseken, azoknak az embereknek az értékelésén és meggyőződésén alapultak, akikkel kapcsolatban álltam. Azt hiszem, durva hibákat nem követtem el, de bizalommal és némi megkönnyebbüléssel fogadom a budapesti kiadás bevezetőjében és jegyzeteiben olvasható maroknyi pontosítást és kiegészítést. Nos, a fővárosi pártbizottságon október 30-án ostromlott ÁVH-egység a valóságban jóval kisebb létszámú volt, mint mondták, mert alig 48, amelyből 18 vesztette életét. A szóban forgó bizottság titkárát, Mező Imrét nem lincselték meg, „ismeretlen eredetű” halálos lövés érte; korábban, Rákosi alatt, ez a funkcionárius kegyvesztett lett, de nem börtönözték be. Szigethy Attila, a Dunántúli Forradalmi Bizottság elnöke, a feloszlatott Nemzeti Parasztpárthoz tartozott, a forradalom előtt egy állami gazdaságot igazgatott, és párton kívüli országgyűlési képviselő volt; a Petőfi Párt államtitkárnak jelölte Nagy Imre utolsó kormányába. Letartóztatása után Szigethy öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben - először összetörte szemüvegét és az üvegdarabkákkal felvágta ereit, majd pedig kiugrott a börtönkórház ablakán. Erdei Ferenc, a november 4-i hivatalos közleménytől eltérően, nem lett tagja a Kádár-kor1106