Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Tüskés Tibor: Okos kérdések, okos válaszok (Láng Gusztáv: Kiskatedra)
zárójelben hozzáfűzi: „(»Hogyha nő veszélye, nő bátorsága«, villan elő a Toldiba1 a Zrínyi-olvasó Arany tömörítő ereje.)” Voltaképpen elegendő lenne, ha a szerző a tanulóknak adandó válaszokban a korszerű irodalomelméleti és a legújabb irodalomtörténeti munkák megállapításaira hivatkozna, azokat interpretálná, ám Láng Gusztáv jó tanár módján nem éri be ennyivel. Lépten-nyomon eredeti fölismeréseit, önálló véleményét, feltételezéseit is megosztja velünk (pl. Vörösmarty Ábrándjának rímképletéről szólva), s ezzel olvasóját is arra sarkallja, ne féljen a művekről egyéni véleményt, önálló ítéletet megalkotni, merész párhuzamokat, analógiákat keresni. Példamutató a szerző érzékenysége, megértése a modem epika, a szimultán próza, általában az irodalmi korszerűség iránt. Rokonszenves optimizmusa, reménykedése az irodalom, a költészet, a nyelv jövőjét illetően: „Aki türelmes az űjhoz, bár nem érti; aki újra és újra megpróbálja legalább részben átlépni műélvező képességének azt a határát, melyet nevelés, hagyományok és megszokás tegnapjából magával hozott; aki nem fél a szellem változásaitól, csak azért, mert a változatlanság kényelmesebb, az valójában személyiségének gazdagítója...” Az általában azonos terjedelmű - mintegy öt nyomtatott oldalnyi — kisesszék többnyire hasonló módszert követnek. A kézzelfogható kérdésre előbb teoretikus, elméletileg érvényes választ kapunk, majd ezt követi a kitűnő, egyéni példák, a költészettani előzmények és irodalomtörténeti párhuzamok sora, végül valamely tekintélyre való hivatkozással vagy egyéni véleményének fölvillantásával zárul a válasz. Például arra a kérdésre, amely Nietzsche filozófiájának a magyar irodalomban megnyilvánuló hatását tudakolja, a válasz szerkezete így fest: a szerző előbb Nietzsche filozófiai tanításának lényegét ismerteti Lukács Györgyre hivatkozva, ezt követi az első Nyugat-nemzedék költőitől, Babitstól, Kosztolányitól, Juhász Gyulától, Adytól választott hivatkozások és idézetek sora, végül Láng Gusztáv megpendíti azt a gondolatot, hogy a filozófus egyik sarktétele, az „örök visszatérés” eszméje a fiatal Babits költészetében nemcsak a versek gondolati anyagára, hanem egy sajátos verstípus kialakítására is hatott. Nincs értelme annak, hogy egy gazdag elméleti és történeti anyagot maga előtt görgető könyv valamely részletmegállapításával vitatkozzunk: örüljünk annak, hogy honi diák és tanár kézbe veheti, megismerheti ezt a hasznos munkát. Az is természetes, hogy a terjedelmi korlátok miatt a válaszok néha elnagyoltak, a részletekkel, a finom eltérésekkel nem foglalkozhatnak, a megállapítások kibontatlanok maradnak (pl. Dsi- da Jenő és az „Ezüstkor-nemzedékének” kapcsolata, vagy a szürrealista líra hatása Nagy László költészetére). Abban már a szerző érdeklődésének és fölkészültségének sajátosságát érzékeljük, hogy válaszai mindenekelőtt irodalomtörténeti, eszmetörténeti és társadalomelméleti megalapozottságúak, vagyis alapvetően a történeti és társadalmi mozzanatokra figyelők. Aligha kétséges, hogy a históriai és szociológiai tényeket mérlegelő irodalomszemlélet nagy mértékben gazdagította a magyar irodalomtudományt, ugyanakkor aligha kétséges az is, hogy az irodalmi mű megközelítése nem nélkülözheti a pszichológiai, alkotáslélektani és esztétikai vizsgálódás eredményeit. Csak ezekkel együtt sikerülhet válaszolni a kérdésre egy-egy műalkotással kapcsolatban: „miért szép nekem?” Láng Gusztáv egyik helyen Pázmányt idézi az idegen szavak használatával kapcsolatban. Pázmány szavai: „Haszontalan és unalmas a közösség előtt sokat deákul olvasni, mivel a közbe vetett deák szók kiverik inkább az egy-ügyüek elméjéből, hogy- sem belé-oltanák a tudományt.” Egyetértéssel fűzi hozzá: „Sok szakírónk ma is megszívlelhetné.” Sajnos Láng Gusztáv nem mindig szívleli meg Pázmány tanácsát. Ha nála nem is a deák szók, de az idegen eredetű kifejezések, a különféle tudományoskodó szakszók, az erőltetett, nehézkes fordulatok gyakran megterhelik közlését. Használja, de nem adja magyarázatát az efféle fogalmaknak: „nembeliség”, „képletszerű vers”, „versrendszer”, tipológiai kategória”, „tipológiai struktúra”, „tipológiai jellegű átvétel”, „tipológiai minta”, „tipológiai modell” (egyetlen könyvoldalon öt-hat „tipológia”). Sok a „rendelkezik”, a „függ”. Minden bizonnyal ezt is lehetne egyszerűbben, világosabban 1069
