Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Vékony Gábor: A kazár kérdés II.
mennünk. Nem lényegtelen, hogy a Troki-i karaim yeguv (elnagyolt átírás!) keresztény templomot jelöl! Ahogy egyébként a középkori kunban és az örmény-kipcsakban is. Ide vonható a török iáig ’szent’ szóból származó csuvas yerex tanúsága is (az átírás egyszerűsített: rövid magánhangzók). Ez egyrészt jelöli a tisztátlan halottakból lett gonosz lelket, de a bálványt is jelenti, hasonlóan a magyar középkori egykő szóhoz (illetve földrajzi névhez, vö. Kiss L.: FNESz s. v. Hegykő). Szóval itt mindenképpen valami régi nyelvi-népi kapcsolatrendszerrel állunk szemben, ami a karaim előzményének, tehát egy kipcsak típusú nyelvnek az európai történetét (egyébként más nyelvi adatokkal együtt) jóval régibb időbe utalja vissza, mint a kunok itteni megjelenése. E kipcsak típusú nyelvet Czeglédy K. már korábban kimutatta éppen Kazáriában (Czeg- lédy K.: in: Névtudományi vizsgálatok, szk. Mikesy S. 119 kk, vö. Golden, P. B.: Khazar Studies i. m. 53), de erre utalnak a kazárjai rovásírásos feliratok is, világosan cáfolva azt az újabban széles körben terjedő nézetet, hogy a kazár csuvasos típusú nyelv volt (ami persze nem jelenti azt; hogy Kazáriában nem beszéltek csuvasos típusú nyelvet). A Codex Cumanicus (olasz részének) kun nyelve, a karaim és az örmény-kipcsak között közismerten szoros kapcsolat van (Schütz E.: Armeno-kiptschakisch und die Krim. Hungaro-turcica. Bp. 1976. 197, 202). Ennek természetesen nem kell azt is jelentenie, hogy a törökül beszélő karaita zsidók, a karaimok a IX. századtól hordozói ennek a nyelvi fejlődésnek, azaz a kazárok leszármazottai lennének. Hiszen átvehették ezt a nyelvet a Krím félsziget délkeleti részén is, az ott élő kunoktól (Schütz E.: Armeno-kiptschakisch i. m. 197). Erre azonban csak a tatárjárás után, a XIII. század harmincas éveit követően kerülhetett volna sor, amikor a kunok a délkeleti Krím városaiba is betelepültek (uo. 202-3). Márpedig a litvániai karaim telepeknek legkésőbb a XIV. század végére visszavezethető történetük van (Szyszman, S.: Die Karáer in Ost-Mitteleuropa. Zeitschrift für Ostforschung 6. 1957. 27. kk), így az egyébként görög (és alán) nyelvi környezetben élő krími karaiták teljes nyelvcseréje egész egyszerűen magyarázhatatlan, ahhoz a bő századnyi idő (ha volt annyi) elégtelennek látszik. Arra kell tehát következtetnünk, hogy a karaimok régibb idő óta, mindenesetre már a XIII. század előtt is ezt a török nyelvet beszélték, ami mégiscsak kazár eredetükre látszik utalni, talán nem véletlenül a Krímnek azon a részén, amelyet a XIII-XIV. századi olasz kereskedővárosok lakói Kazáriának neveztek. Töredékes forrásainkból persze ezt nem lehet egyértelműen igazolni (erre hajlik Pletneva, S. A.: Xazary i. m. 77, 15. j). Hogy azonban a kazárjai karaita térítésnek maradt későbbi nyoma, azt igazolni tudjuk. IV. Ince pápa tatárokhoz küldött követe, Piano Carpini 1247-es útijelentése említ egy brutach nevű népet, akikről megtudhatjuk, hogy zsidók és borotválják a fejüket (Wyngaert, A. van den: Sinica Franciscana I. Ad Claras Aquas 1929. 89, 112). Ezeket a brutachokat Artamonov a kazárok leszármazottainak tartja (Artamonov, M. I.: Istorija Xazar i. m. 446); afelől nem lehet kétségünk, hogy itt nem „Izrael törzseiből” származó zsidókkal állunk szemben. A brutachok más forrásban nem szerepelnek, azonosításuk az iráni nyelvet beszélő, kelet-kaukázusi tatokkal semmiféle alapra nem támaszkodik (Györffy Gy.: Napkelet felfedezése. Bp. 1965 . 235, 233. j, vö. Risch, F.: Johann de Piano Carpini. Leipzig 1930. 231, 5. j). A muzulmán és keresztény tatok mellett ugyan vannak zsidó tatok is (Matatov, M. E.: SE 1981-5.109), s az sem kizárt, hogy ezeknek a „hegyi zsidóknak” a vallása a kazár időkből öröklődik (uo. 112), igazolni azonban ezt nem tudjuk, régibb adataink pedig keresztényeknek írják le őket (vö. Tardy L.: Acta OrientHung. 32. 1978. 101, 28. j). Ezzel szemben nehezen hihető, hogy az egyszeri említésü brutach név elválasztható lenne a kazár időktől folyamatosan ismert burtaszok nevétől. Forrásaink egybehangzó adatai szerint a burtaszok a X. században a kazároktól északra éltek, a Volga folyó mentén, nagyjában a mai Szaratov tágabb környékén. A róluk szóló leírások részben sztyepi, részben erdei megtelepedésükre utalnak (Zaxoder, B. N.: Kaspijskij svod i. m. I. 230 kk). E népet többen a mordvinokkal azonosították (vö. Györffy Gy.: Krónikáink és a magyar őstörténet. Bp. 1948. 71), ehhez 1039
