Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Határ Győző: Életút I.
akik szemrebbenés nélkül füllentették, hogy ők tűzön-vízen keresztül félelem és gáncs nélküli igazmondó lovagok. Szűcs Ernő azzal kezdett gyanússá válni, hogy egy óráján hússzor küldte a pedellust egy pohár vízért. Megitta mind. Kevéssel utána „ártézi kutat” akart fúrni a dobogó közepén és a mentők vitték el az óráról; zárt intézet lakója lett. KL Ki volt a legkedvesebb tanárod? Egyik tán legkedvesebb tanárom Jakobi Lányi Ernő volt s már maga a tárgya is, számomra, argumentum ad hominem: az irodalomtörténet. Érzem, hőhullám önt el, az örömtől, most, hogy rákeríthetem a szót. Oly emberi történet az övé, hogy szinte regénybe illő, de század eleji orosz regénybe, ha Kuprin úja meg, s oly megindítóan melankolikus lekerekítésű. (Nem tudom, rokona-e Viktor bácsinak, a kiváló műfordítónak, akivel utóbb jó barátságba keveredtem, de ezt elmulasztottam megkérdezni.) Lányi Ernő többet tudott, mint amennyit mutatott. Ha azt mondom, hogy született pedagógus volt és lebilincselő előadó, keveset mondok. Soha nem kellett fegyelmeznie, mindenki csüggött az ajkán (én is). Háromszor annyit mondott el az irodalomról, mint amennyi a tankönyvben volt, sokkal merészebb szellemben, és mindent kiragadott szövegrészietekkel illusztrált - gyakorta fejből, homlokát a tenyerébe hajtva. Olyan volt, mint a bűvészmutatvány. Mondanom sem kell, a hódoló levéllel szoros barátságba keveredtem vele az érettségi után. Ki-ki- jártam hozzájuk budai villájukba, összetegeződtünk. Előbontakozott a gubó- jából, kitárulkozott. Elmondta előtörténetét. Egyetemista korában, két évig, súlyos csonttuberkulózisa volt a bordáján. Úgy kúrálta magát, ahogy akkoriban mindenki (André Gide-et beleértve, aki ugyanezt tette az afrikai napon), a nyílt sebet kitette a napsugarak gyógyító hatásának a kertjükben; és a kétévi napkúra csodát tett - begyógyult a seb. E két év alatt egyebet sem tett, mint Schopenhauert olvasott. A bölcselő termékenyítő hatással volt rá, nekiült, hogy megírja életrajzát. Mikor ideért a mesében, Ernő bátyám felkelt, előhozta és nagy szemérmeléssel átnyújtotta a bársonyfedelű, keménytáblájú gépelményt:- Ez az. Belenéznél? — Már hogyne néznék! - csaptam le rá mohón és alig értem haza, menten nekiültem. Olvasom-olvasom KL És...?! Úgy voltam vele, mint aki szörnyen szeretné, hogy az ő lova az első legyen és szörnyen szurkol neki. Az indítása szürke, a történet ólomlábon jár. Ipar- kodólagosan hajtja a maga galacsinját, de a tehetségnek csak az egyik fele; a másik fele - a féltehetség. A hetedik égből estem le és egy kicsit: magamra maradtam. Visszavittem és mély hajlongások közepette származtattam vissza a mintaszerűen legépelt albumszerű kötetet, és mialatt egyik lábamról a másikra álltam, kerülgettem, mint macska a forró kását (nem először életemben). Visszaesett szememben azzá, ami volt: a kiváló pedagógus. 0 az élő magyar irodalmat tanította, az elsők között adta a kezembe Németh Lászlót, akinek Az Élet Kapuja c. könyvére felfigyelt. KL Akik maradandó hatással voltak rád, olyanokra: más tanáraidra emlékszel? A rajztanárunk volt az osztályfőnököm: Balogh Sándor szaktanfelügyelő (a nemesi előnevére már nem emlékszem). 0 volt az, aki életpályámat kiválasz995
