Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Határ Győző: Életút I.

kora középkori kolostorok scriptoriumaiban azoknak a kezdő novíciusoknak az esete, akik nyelvüket kidugva csak másolják a betűt, mint az ákombákomot, de nemigen értik. írssal igazán csak jóval később próbálkoztam. KL És ott is laktatok az Akácfa utcában, ahol az üzlet volt? Hát — ez volt a védelmi visszavonulás utolsó erődje. De mielőtt odaköltöztünk, laktunk mi másfele is. Jó ideig laktunk a Nagyatádi Szabó utca egy magas- fóldszintes lakásában, az akkor még Kertész utca volt ­KL Ma újra Kertész utca: ott, ahol a Fészek van. Igen, a Fészektől 8-10 háznyira, tán a 25-ben. A kapualjig keskenyvágány vezetett hátra, mert az udvar végén valami műhely volt, oldalt meg egy alagsori zacskóragasztó üzem. Szemközt magas, modern bérkaszárnya, a föld­szintje garázs, az első emeletén valami híres operettdíva lakott: nyaranta, nyitott ablaknál, szakadatlan házibuli volt a szép hölgy élete, fel-feldudogál- tak érte az autós banditák ­KL A nevére nem emlékszel? Ha agyonütsz se. (Tán/Lábas Juci? Honthy Hanna?) Emlékszem, amikor a nagyanyám haldoklott, a szüleim felüzentek neki, itt valaki haldoklik, csen­desebben vigadjanak. Azonnal elcsendesedett a társaság, becsukták az ab­lakokat és pár soros levélben a szép színművésznő bocsánatot kért. KL Mint Petőfinél, a versben... Onnan átköltöztünk a Nyár utcába egy második emeleti kétszobásba; csak arra emlékszem, hogy innen órák hosszat lestem egy cigányképű, kegyetlen kacér lányt, aki szemközt lakott és ha behunytam a szemem, a pesztonkámra hasonlított... Utána nem annyira beütött a „krach”, mint inkább tetőzött a válság, 17 évesen én éppen érettségi előtt álltam. A szatócsboltot csőd fe­nyegette. Válaszát elé kerültünk: vagy apám állásba megy - hogy hozzáse­gítsen -, vagy fel kell adnunk a lakást. Én előálltam azzal, hogy szíves-örö­mest feladok mindent, nem akarok egyetemre menni és nyomban dolgozni megyek. A szüleim erről hallani sem akartak. Végül azt tettük, ami fájdal­masan kézenfekvő volt - apámnak, állásra, semmi esélye nem lévén - fel­adtuk a Nyár utcai lakást és beköltöztünk az üzleti raktárba. Betonpadlós, szoba-konyhás sivatag volt, a „szobát” úgy képzeld, hogy vasrácsos két ablaka a lépcsőházra nézett, tehát világítása-szellőzése közvetett volt; mellette a konyhafélében volt a vízvételi hely, egy falicsap, alatta vödör; ajtaja az ud­varra szolgált. Ennek a hosszúkás konyhaszerűségnek a végében apám há- ló-empórát rögtönzött csigalépcsővel s ennek a mini-emeletnek a deszkapad­káján volt az ágyfészek, ahol a házilány hált - mert mindig volt valaki fiatal fehérszemély, aki ha nem főzött-takarított, akkor a boltban kiszolgált. Más­nak nem mondanám el, de neked meggyónom Lorcsikám. Minden egyes al­kalommal, ha éjnek-évadján rátettem a lábam annak a parányi csigalépcső­nek az első fokára, lelkifurdalást éreztem és imigyen korholtam magam:- Rossz fiú! Hát ezért csinálta, ennek csinálta Édesapád ezt a lépcsőt, hogy amíg ő, anyáddal a robotos kimerültek mély álmát alusszák, te felme­redő hímvessződ követve, kitapogasd a soros fiatal fehérszemély hálóinges idomait, hogy mire ideje lenne megijedni, már tulajdon kéjes lihegésére ébred? Ezért eszkábálta, nektek barkácsolta apád ezt az ágyas padlatot, hogy aztán a tűzmeleg ifjonti húsban szigonnyá szétmeredve, megtermékenyítsed a sze­gényt s utána kajtathasd fiatal orvosnövendék barátaidat, aki elég szegény, 993

Next

/
Oldalképek
Tartalom