Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 6. szám - Bárdos László: A teremtés lírai krónikása (Vasadi Péter: Fahíd) (kritika)
BÁRDOS LÁSZLÓ A teremtés lírai krónikása VASADI PÉTER: FAHÍD Ez a sűrűn nyomott, anyagában pedig még sűrűbb kötet egy reprezentatív költői életmű összefoglalása. Olyan életműé, mellyel eleddig nemigen vetett számot az irodalomkritika, noha olvasó- és hallgatótábora, mely kezdetben inkább kevesek köre volt csak, mindinkább kiterjed. Egyre többen kapják föl a fejüket meglepve, a magas költészet szelétől megérintve, egy-egy vers olvastán, hallatán: tiszta találkozások esnek ilyenkor, a költő nem kolportálván soha és sehol alkotásait, és semmilyen műhely, csoport vagy érdekszövetség sem esküdvén lírájára. Magányosan hathatós költészet ez. A „reprezentatív” jelzőt csupán kissé zsurnaliszta módra, könnyű kézzel választhattuk az imént, hiszen Vasadi dús költészete bizony nem reprezentál senkit és semmit, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy egyes ítészek a közigények képviseletét kérik számon a költőkön. S még az „összefoglalás” szava sem határozza meg kellően a kötet funkcióját, helyiértékét: egyfelől nem gyűjti össze változatlan rendben Vasadi eddig közzétett köteteinek anyagát, hanem megrostálva és némelykor módosítva nyújtja át a szövegeket; másfelől folyamatot, még jócskán lezáratlan folyamatot sejtet minden oldalán. Új verseit tartalmazó záróciklusa pedig valósággal előhívja, kikényszeríti a költemények további sorát, már érintőit, erővonalait is meghúzván azoknak a legújabbaknak, melyekből jó néhány meg is jelent már az utóbbi hónapokban, folyóiratok hasábjain. Vasadi Péter költészetét csak ellentétekben lehet megragadni. Érvényes ez a poláris létezésmód mindjárt a Fahíd-kötet\x>\ kirajzolódó összképre, fejlődési ívre is: mert e hosszmetszeti antológia első darabjától az utolsóig folyamatos, homogén lírai áradás, mintegy variációsor egyazon témára. Lenyűgözően egyéni, eredeti s összetartozó a „Születéstől” (Születésem, a kötet legelső darabja) az utolsó versig, ez a makacs törvénytudó kontinuitás azonban megszakítatlan hullámzásban terjed, telítődik, mind távolabbi mélységeket kavar föl, s mind elszigeteltebb földdarabokat mos át, borít el tengervizével, magyarán: szívósan, ellenállhatatlanul fejlődik, nem görcsös nekibuzdulásokkal, látványos témaváltásokkal és stílusújításokkal, hanem szervesen, egyszerre öntudattal és - mondhatni — engedelmesen, úgy, hogy szemlátomást nagyobb erők hatását fogadja be és sugározza ki szüntelen. Nyelvének stílusformái is ütköznek egymással. Kijelentő tónusa eleve meggyőződést, magabiztosságot, az állítás erélyét sugallja; de ezek az affirmativ, a lényeget lecövekelő, kikristályosító mondatok mégis zaklatott csigavonalakban haladnak, felhasítják a verssorok szólamegészét, illetőleg maguk darabolódnak fel a verssorok kénye-kedve szerint. Egy szó, mint száz, Vasadi az enjambement egyénített változataival egy egyszerre következetes és szakadozott, sértetlen és meggyötört versbeszéd szólamában fejezi ki világélményét. Verseinek olyan sodró a dinamikája, hogy szinte lélegzetfojtva követhető csak, s ezt a hatást egyfelől az erős igésítés, mégpedig a hirtelen váltásokat, mozgásokat 566
