Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Ewa Czarnecka: A világutazó (Beszélgetések Czesław Miłosz-sal - részletek) (interjú)
Azon gondolkodom, az a heves reakció, amellyel a lengyel emigráció A rabul ejtett értelmet fogadta, nem az ön háború előtti balos szimpátiáinak és a későbbi „hegeli csípésnek” szólt-e. Azok, akik fekete-fehérben akarták látni a valóságot, veszélyeztetve érezték magukat az ön dialektikájától. Némelyek a marxizmus leplezett apológiájának tartották ezt a könyvet. Egyébként egy néhány évvel későbbi cikkében, legalábbis egyetlen értékét elismeri. Ha megengedi, idézem ezt a részletet Az emlősről szólván című cikkéből. ,Azokat az évszázadokat, amelyek elválasztanak a középkortól, nem lehet letörölni egy szivaccsal, mint az iskolai táblát, az ionoszférába küldött műholdak korában nem tekinthetjük a sajátunknak Dante világképét. Az a statikus világkép hozzáférhetetlen számunkra. Akkor még nem tudták, hogy az ember történelmi és társadalmi lény, s mint ilyen, determinált levegőt lélegzik. A marxizmus jelentősége, amely mindig jelen van az európai vitákban, abban rejlik, hogy nem hagyja, hogy elfeledkezzünk erről a tényről — és talán, bármilyen reménytelenek is az ellenséges tömbök közti ellentétek, egyszer majd lehetővé teszi, hogy teljesebb képet kapjunk az igazságról, ami állandóan kicsúszik a kezünkből. De az ember nem redukálható a történelemben való részvételére, a történelem képtelen erkölcsi ítéletet hozni.” Igen, a marxizmus megoldja az ember történetiségének problémáját, mert a kicsinyek filozófiája. A mai történelmi korszakban - a suttyók, az ifjúság filozófiája. Nincs ebben semmi megvető. Hamis és kártékony filozófiának tartom a marxizmust, ezt egyébként már sokszor elmondtam. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a marxizmusnak köszönhetően tudatosodott bennünk a történetiség. Amerikában valami nagyon új és nehezen elsajátítható dolog a történeti kategóriákban való gondolkodás. Azt hiszem, ebben nagy szerepük van a középiskoláknak. No és annak, ami elűzte Amerikából Norwidot - nincsenek régi kövek. Még csak annyit akartam mondani, hogy Az emlősről szólván című cikkemet Henry Kissinger unszolására írtam, aki akkor fiatal professzor volt a Harvardon, a Confluence című lap szerkesztője. A rabul ejtett érielem utolsó részét a balti népek sorsának szentelte. Az eredeti tervben is benne volt ez a fejezet? Emlékszem, haboztam, de végül bevettem a kötetbe, mondhatnám, érzelmi okokból. Ez a fejezet tán annyiban más, hogy az egész könyvben lengyel anyaggal dolgozom, itt pedig belép egy Lengyelországon kívüli téma. Úgy gondoltam, be kell vennem a kötetbe, mert mélyen együttérzek velük, osztozom a litvánok és általában a balti népek fájdalmas sorsában. Mégiscsak ott születtem, az a hazám. (Pálfalvi Lajos fordítása) 934
