Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: Mítosz és politika (A lengyel emigráns irodalom szervezeti formái, központjai és publikációs fórumai) (tanulmány)
megszűnt az emigráns irodalom korábbi különállása, a legfontosabb folyóiratok és kiadók a hazai és az emigráns szerzők műveit egyaránt közlik. Másrészt a jelenség aligha fog megszűnni azzal, hogy az ország politikai legitimációja helyreállt. Tömeges hazatelepülési hullám nem várható, továbbra is lesznek Nyugaton élő és alkotó lengyel írók, de küldetésüket újra kell értelmezniük. A korszakot tehát azért választottam, mert a lengyel emigráns irodalom 1945-től 1980-ig állt a legközelebb a XIX. századi ideáltípushoz. Ami a belső korszakhatárokat illeti, itt nem találunk a hazai irodalom történetét nagyban befolyásoló irodalompolitikai lépésekhez hasonló jelenségeket, a változások inkább az újabb emigrációs hullámokhoz illetve a nemzedékváltáshoz köthetők. Vannak cezúrák, de ezek nem hasonlíthatók a hazai irodalmi életben beállít fordulatokhoz. Ilyen cezúra 1951, amikor a párizsi Kultúra májusi számában egyszerre debütál a kor két meghatározó egyénisége, Gombrowicz és Mítosz. DanilewiczZielinska 1956-ot is annak tekinti: kedvező, bár rövid ideig tartó változások következnek be a hazai és az emigráns irodalom közti kapcsolatokban, a visszarendeződés pedig új emigrációs hullámot indít el. 1968— 70 két okból is jelentős, jön a „márciusi” emigráció, Henryk Grynberg, Leszek Kola- kouiski és mások, de nem pótolhatják a nagy öregek, Wierzynski, Stempowski és Vincém, s főként a viszonylag fiatalon elhunyt Gombrowicz hiányát. A hetvenes évek első felében érezhető is némi megtorpanás, az évtized közepén azonban új perspektívákat nyitnak a hazai kulturális élet reményt keltő függetlenedési törekvései. A lengyel írók jelentős része külföldön, a legkülönbözőbb helyeken vészelte át a háborús éveket. Vannak, akik már 1939-ben Nyugat-Európába vagy Amerikába kerültek (Gombrowicz, Wierzynski, Lechoti), mások megjárták a szovjet (Herling-Gru- dziríski, Wactaw Grubinski, Józef Czapski, Herminia Naglerowa) vagy a német koncentrációs táborokat (Tadeusz Nowakowski, Marian Pankowski, Zofia Romanowiczo- wa), de olyanok is akadnak, akiknek Magyarországon keresztül vezetett az útjuk. Magyarországon internálták Zygmunt Hauptot, de innen hamarosan Nyugatra került; Józef hobodowski, a harmincas évek lublini avantgárdjának nagy költője, aki több mint negyvenéves spanyolországi emigrációja alatt költőként, prózaíróként és műfordítóként is jelentősei alkotott, hónapokat töltött Tapolcán; Jerzy Stempowski, a kiváló esszéista és műfordító is átlépte a magyar-lengyel határt és egy felső-tiszai fogadóban telelt; Stanistaw Vincém Verőcén élte át a háborús éveket, aktívan részt vett a lengyel menekültek kulturális életében, barátságot kötött Aprily Lajossal, fontos esszéket írt és folytatta élete fő művét, A magas poloninán című regényfolyamot, sőt, publikált is belőle részleteket. A lengyel írótársadalom e jelentős része a háború végén válaszúihoz érkezett. Az új rendszer mindent megtett, hogy megnyerje őket, a rezsim legitimitását a háború előtti ismert nevekkel lehetett a legjobban erősíteni. Magas példányszám, biztos egzisztencia, illetve az ismeretlen emigráns lét kockázatai közt választhattak. Magas beosztású funkcionáriusok utaztak Londonba és amnesztiát ígértek mindenkinek, aki hajlandó együttműködni velük. A hazatérők legnagyobb részét persze nem a funkcionáriusok ígéretei csábították, sokan úgy látták, hogy lengyel íróként nem létezhetnek hazájukon kívül. Hazatelepül Broniewski, a háború előtti kommunista költő, aki a szovjet lágerek tapasztalatainak hatására gyilkos szatírát írt Sztálinról, ezt hazájában tapintatosan elhallgatják — néhány év múlva ódát ír hőséről. Hazatérnek Londonból a Skamander költői, Tuwim és Stbnimski, némi ingadozás után Lengyelországba utazik a szövetségesek által felszabadított koncentrációs táborokból Gatczynski és Borowski (bár előtte külföldön is publikáltak) és hazatér a háború alatt hamar népszerűvé vált regény, a Narvikon át vezetett az út (1941) szerzője, Ksawery Pruszynski. Mások, mint Melchior Wankowicz vagy a háború előtt már népszerű regényírók, Zofia Kossak és Michat Choromanski az 1956-os változások után települnek haza. Vannak, akik nem fogadják el a cenzurális korlátokat: Stanistaw (Cat) Mackiewicz 923
