Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Otar Csiladze: A bizonytalanság bilincsei (esszé)
lekedetébe sodorta. Könnyen lehet, hogy mi nem vagyunk Prosper Mérimée-k, de az írói objektivitásban nem szabad lemaradnunk tőle, meg kell lennie felelősségünknek - mind az emberrel, mind a szavakkal szemben. Az írók közös felelősségének - amelyet kezdetektől kiváló személyiségek „csiszoltak”- semmiképpen sem felelhet meg se a közöny, se a kegyetlenség. Ami pedig az egész georgiai népet illeti, ha eddig nem is ismerte a világ, legalább e nehéz napokban megismerheti. Egy népet, mint magát az embert, legjobban a bajban lehet kiismerni. Van, aki a bajban elcsügged, megsemmisül, megalázkodik, egy másikban pedig felerősödik az életösztön, életakarás és élet- képesség. Bajba kerülve minden normális ember — ugyanúgy egy nép is — mindenekelőtt azon fáradozik, hogy megszabaduljon bajától, és senkinek nem áll jogában megzavarni őt legnemesebb törekvésében. Ugyanúgy, a bajba került embernek sincs joga, hogy folyton másokat vádoljon és másokra bízza a sorsát. Mi megbocsájtunk mindenkinek: annak is, aki nem tud segíteni rajtunk, és még annak is, aki szándékosan nem segít - mivel ember, és nem tudja mit cselekszik. Csak így juthatunk ki a bajból. Illetve, csak így szabad kijutnunk. Csak így tudunk bátran szembenézni mind az emberekkel, mind az Istennel. De vajon van-e a mai világban valaki, aki megérdemelné a bíró szerepét. És ha van, akkor is kevés. Az atompszihózis, a gazdasági terrorizmus, a lábra kapott provincializmus és a politikai vakság százada egyformán lealacsonyított mindannyiunkat: jólétben levőket ugyanúgy, mint a bajba kerülteket. Mivel mi, bajba kerültek sem vagyunk kevésbé bűnösek azért, hogy egyre tovább tart az általános vakság és süketség. Mindent másra kenni — finoman szólva - szokásos szemtelenség és semmi jóval nem kecsegtet. Igaz, más tanított rá, de mi alaposan megtanultuk, hogyan kell a sziklán vetni és a homokon építkezni. Azok után, amit átéltünk, még csoda, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. De reménykedjünk, hogy idővel minden sokkal jobb lesz, reménykedjünk, hogy a továbbiakban a Georgia sorsával foglalkozó emberek olyan népek fiai lesznek, amelyek a Georgia számára annyira nehéz időkben maguk is bizonyságot tesznek a nemességről, a bátorságról, csakis az igazság mellé' állnak, és nemcsak Georgia holnapját védik, hanem az emberiséget is a legnagyobb szégyentől. Kihasználva ezt a lehetőséget, újra és újra elítélek mindenféle demagógiát, provokációt, erőszakot, akárkitől származik s akármelyik népnek szól; nyílt levelem címzettjeinek mindazokat az embereket tartom, akik - tudatosan vagy anélkül - megsértették népemet, igazságtalanul ejtettek rajta sebeket, és ezzel főként saját méltóságukon esett csorba. (Manana Szaladze fordítása) 920
