Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Kabdebó Lóránt: "A némaság süket esztendői alatt" (Megfejtési kísérletek Ágh István költészetéről) (tanulmány)
KABDEBÓLÓRÁNT „A némaság süket esztendői alatt” (MEGFEJTÉSI KÍSÉRLETEK ÁGH ISTVÁN KÖLTÉSZETÉRŐL) 1. SZÍNE Meglelni újra, vigyázni koporsóig, mindent, mi emberségem milliárd pillanatából kimaradt! (Éppen csak magamban) „Mostoha egek hideg örökzöld-bokra”, - avagy milyen a történelemben a másnaposság? A nagy történelmi változások utáni szélcsend, a felfokozott várakozás után a mégsem úgy következő újabb rend, a villanó fény után megmaradó természetes „sötéttiszta” világítás, az életet kockára vető hősi elszánás után az életben maradás szabályos kötöttsége. És lehet-e ebben a szélárnyékban úgy élni, hogy a ránk osztódott helyzetet ne minősítsük sorscsapásnak és sorsunkat ne érezzük bukásnak? Azt hiszem, félelmetes erő kell ehhez. És az intellektusnak olyan történelmi átérző képessége és a folyamatokat áttekintő lehetősége, amely csak kivételes egyedeknek adódhat meg. Ágh István olyan történelmi és líratörténeti helyzetbe született, hogy vagy képes ennek a feladatnak a beteljesítésére, vagy... De most már ezt a másik „vagy”-ot ne is részletezzük. Úgy érzem, felesleges. Nyolc verskötet után (a Boldog vérem című 1979-es gyűjteményes számvetés, és az utána megjelent Keseredik a fold héja, valamint Napló és Tulipán kötetek verseinek is ismeretében) bizton mondhatjuk: beteljesíti azt a küldetést, ami költőt leginkáb sújthat. Szélámyékban is képes nagy értékű költészetet teremteni. Mit jelent az ő esetében a szélárnyék? A nagy történelmi kataklizmák eposzi igényű átélői, Juhász Ferenc, Nagy László, Lakatos István feldolgozták két évtized történelmi-társadalmi-politikai mozgásának személyes és közösségi visszhangját. Ez után indul az ifjabb költő, aki ráadásul e nagy csapat egyik legfényesebb csillagának kisöccse is. Úgyhogy közvetlen, indító élménykörét is kidalolta már az előtte járó bátty. De talán ez a kifosztottság lett a szerencséje. Mert, ha ugyanarra nézett, ő a különbözést láthatta. Az idősebb a fényt, a büszke-kemény szülőket, majd a tragikus megroppanást, az átalakulás mítoszivá stilizálható belső küzdelmeit látta. Az ifjabb- nak már csak az „újkori várrom” marad emlékei között. Az idősebb még kivált, ő már inkább csak kilábal hárommillió sorstársával a megszokott világból ismeretlen létezési körülmények közé. Egy új életrajz épül körülötte: a nemvártak, a vonatozók albérleti világa (az 1968-as Rézerdő kötet összegezi mindezt). Nem is lángolt és máris kihűlt; körülötte a világ: napjai kitöltése helyett a 24 óra eltöltésének tudományát kell elsajátítania. És így telik azóta évtized évtizedre. Immár negyven felett, az élet ötödik évtizedében ugyanazzal a sorssal szembesül, mint pályakezdése éveiben, csak most már az elmúlás, a biológiai túlértség sejtelmei is bekéredzkednek versébe. Ez az egyhangú sors hogyan tud mégis kötetenként megújuló, felfrissülő költészetté átlényegülni? 87
