Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Otar Csiladze: A bizonytalanság bilincsei (esszé)
eredetiségében nem is nagyon különböznek egymástól. Ellenkezőleg, bátran kijelenthetem, hogy minden egyes megnyilvánulásuk a szovjet írók utolsó kongresszusának atmoszférájából fakad, és ez az egységes megmozdulás éppen hogy törvényszerű folytatása annak az „őszinte” és „objektív” vádnak, amelyet az egyik orosz „íróbarátunk” az említett kongresszuson emelt a ge- orgiai írókkal szemben. Akkor a georgiai írók elhagyták a termet. Ez a lépés hallatlan volt a korabeli szellem szerint. Mindez nem azért történt, mintha mi, georgiai írók nem lettünk volna a sértegetéshez hozzászokva a Nagy Birodalom felől, hanem azért, mert egy hivatalnok helyett éppen saját kollégánk gyalázta a georgiai népet. Sajnos kiderült, hogy ez az író csak előhírnöke volt mind annak, ami a látszólagos jóviszony végét és az igazságtalan, alaptalan gyűlölet kezdetét jelezte. Ahogy látjuk, e bonyolult és veszélyekkel telített folyamatban a georgiai téma már a peresztrojka előtt vette kezdetét. Egy író nem állhat szemben senkivel, különösen nem egy egész néppel. És ha mindez mégis megtörténik, annak kizárólag politikai okai lehetnek. Az írói „megjegyzés” - mindig és mindenhol - sokkal veszélyesebb, mint egy hivatásos politikusé. Hiszen az íróra jobban és többen hallgatnak. Ezért is fordult elő, hogy idővel nem hogy csökkentek, hanem szaporodtak a minden alapot nélkülöző, teljesen elképesztő kirohanások a georgiai néppel és Georgiával szemben. Ha az írók sem hajlandók az igazságot elismerni, mástól mit várhatunk? Miért lehetséges, hogy a Georgiával szemben kifejtett megjegyzéseiket bizalmatlanul fogadjuk, miért van az, hogy az ő „állítólagos emberszeretetükről” tett kijelentéseiket cinizmusnak véljük? Azért, mert ezek a más népek sorsától megindult, más népek sorsával foglalkozó írók egyetlen egyszer sem tesznek említést saját népükről, arról a népről, amely szerintem főszereplője az egész tragédiának. Az orosz népet is illethetik mindazok a jelzők, amelyeket a mi „barátaink” oly bőséggel használnak a kaukázusi népekre, és ami még ennél is fontosabb (és ezt mindenki jól tudja), az orosz népnek határtalanul nagy szerepe van bizonyos szituációk kialakításában és megoldásában Szoyjetunió- szerte. Úgyhogy a bemutatott tragédiából nyilvánvalóan hiányzik egy jelentős szereplő, aki nélkül képtelenség teljes képet alkotni a tragédiáról. És addig, amíg nem nevezünk mindent saját nevén, nagyon nehéz lesz megtalálni e tragédiát előidéző okokat, amelyeket mindannyian felettébb nagy buzgalommal keresünk, de nem a megfelelő helyén. írónak lenni azt jelenti, mint határtalan bizalommal viseltetni embertársaink iránt. Az említett publikációkban pedig el sem titkolt bizalmatlanság olvasható ki velünk, georgiaiakkal szemben. Vádjaik egyáltalán nem felelnek meg az igazságnak. Annyira nélkülöznek minden alapot, hogy csodálkoznunk kell. Annál inkább, mert a georgiai nép (és nemcsak a georgiai) az írótársadalomtól ha nem is a teljes igazság kiderítését, legalább azt várná, hogy az író véget vessen a szégyenteljes szóbeszédnek és pletykának, amelyekkel az utóbbi időben olyannyira elragadtattuk magunkat, a kibékítés helyett a népek közötti viszályt és ellenségeskedést szítva. De hát ki védje meg saját népét a mások alaptalan gyűlöletétől, ha nem az író? A gyűlölet elsősorban a gyű- lölködőnek okoz kárt, az ő lelkét terheli meg. Lehet, hogy a nagy baráti nép sosem követte volna el ezeket a bűnöket, ha az ő lelki atyjai nem irányítják őt? 914
