Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából - V. Az "érzékeny monumentalitás" (tanulmány)

többek közt Laborcz Ferenc és Segesdi György ugyancsak hegesztett krómacélból ké­szített munkái álltak. A Prometheus a korai Magvetőhöz hasonló harsánysággal lé­pett a közönség elé, de ez a harsányság most nem korlátozódott a gesztusokra, ha­nem kiterjedt minden részletformára, és így meghatározta az anyag megmunkálását is. Ez a fajta szobrászi formálás azonban éppen leplezetlen anyagszerűsége miatt ek­kor még nemcsak szokatlannak, hanem elfogadhatatlannak is bizonyult a megren­delők számára. Hosszú huzavona után végül nem kerülhetett az eredetileg tervezett helyre, Veszprémbe. Mégis, éppen ez a szobor hozta meg Vargának az első jelentős nemzetközi sikert, amikor néhány év múlva megvásárolta a híres belgiumi szabad­téri múzeum Middelheimben. - Az „idők változására” jellemző, hogy másfél évtized múltán Szekszárdon egy mesébe illő sziklakerttöl övezve végül mégiscsak fölállítás­ra került a mű hazánkban is. Később próbálkozott Varga csaknem absztrakttá egyszerűsített geometrizáló for­mákkal - mint a Székesfehérvári Könnyűfémmű szobrásztalálkozóján született Be­szélgetők (1967) - és belekóstolt abba a fajta expresszív újrealizmusba is - gondol­junk csak a több változatban is megmintázott La Charognera (1968) - amelynek az olasz Emilio Greco volt egyik legjellegzetesebb képviselője. Nagy hatással volt ezek­ben az években Varga Imrére Vilt Tibor, aki maga is szívesen és könnyed eleganci­ával tudott válogatni a kifejezés formái között. A kőből faragott, apró Haldokló Mi- notaurusz (1956) például akár az idősebb mester műtermében is születhetett volna. Formálisan idetartozik a Budaörsi úton felállított meghökkentő hatású Zeus fej (1968) természeti formákat idéző tömege is. A legdöntőbb hatást szintén Vilt Tibor néhány munkája, mindenekelőtt az Eöt­vös József (1961) és a Madách (1967-1973) emlékmű gyakorolta Varga Imrére. Va­lójában persze Vilt személyes hatásánál fontosabb volt Varga számára az ezekben a szobrokban megfogalmazódott szobrászi magatartás aktualitásának a fölfedezése, azé az aktualitásé, amely Európa-szerte a pop art divatjának gyors elterjedésében jelent­kezett. Amikor azonban Varga megalkotta új korszakának első, s mindmáig legha­tásosabb kompozícióit, a Radnóti-emlékműwet és a Professzort (mindkettő 1969-ből), már el is fordult attól a szellemiségtől, amit a pop fogalma valójában jelentett. Ehe­lyett ő szó szerint populáris, egyértelmű és közérthető szobrokat készített. Szem­beszökő módon megtagadta ugyan a köztéri szobrászat évszázadok óta megszokott ünnepélyességét - hőseit „leszállította a talapzatról” —, de azt már nem engedte meg nézőinek, hogy akárcsak egy pillanatra is ráfeledkezzenek erre a megszentségtele- m'tő mozzanatra. És ha a néző talán fölfigyelt erre az avantgárd gesztusra, mégis többet jelentett számára, hogy nyomban elámulhatott a művész találékony könnyed­ségén, amint beszédes közvetlenséggel tudott helyzeteket és személyeket eléje idéz­ni. A két szobor 1971-ben, az Új művek című műcsarnoki kiállításon egyértelmű si­kert aratott. A durva fakorlátnak támaszkodó, kockakövekre állított Radnóti lehaj­tott fejjel, zsebre dugott kézzel, fölhajtott kabátgallérral, ormótlan bakancsoktól ta­kart, fázósan összezáruló lábakkal mintha valóban csak tragikus sorsa beteljesedé­sére várna ott. A pillanat megfogalmazása megrendítően hiteles. A szobrász minden expresszionisztikus izgalom nélkül, fölényes magabiztossággal mintázta a felülete­ket, közönyös simasággal követve a törékeny formákat. A hatás teljességéhez azon­ban szükség volt a Varga-féle pop-os, de így valódi környezetre, az utcakövekre és a fakorlátra. Ugyanez a kompozíció egy évvel korábban Mohácson még fényes már­ványtalapzatra került, s márványfalhoz támasztotta hátát a költő is. - A megrende­lők igénye az ünnepélyes külsőségek iránt egy soha nem létezett szituációt teremt­ve a kifejezés egyértelműségétől is megfosztotta az emlékművet. A Professzor (1969) ma a debreceni Nagyerdő fái alatt üldögél. A szituáció tel­jesen valóságos: a Karosszék, a kerti asztal a könyvvel és a gyertyatartóval, s ma­ga a parókás Professzor, amint keresztbe tett lábakkal, hátát a szék támlájának vet­ve, elgondolkodó arckifejezéssel pihen a csöndben. És mégis, az egészben van vala­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom