Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger (kritika)
HORKAY HORCHER FERENC Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger Költeni annyit tesz: kitalálni. Odahagyni mindazt, ami van, egy kecsegtető ígéretért. Eladni a meglévőt azért ami nincs. Holdbéli utazás, az emberi vállalkozások egyik legkockázatosabbika. Aki belebukik, jóvátételt nem követelhet. Mai költők nem szívesen számolnak ezzel a lehetőséggel. Összkomfortos utazásra vágynak, alig adnak valamit, és mindent követelnek. Talán nem is baj, gondolhatnánk, minek a holdkórosra ráijeszteni. De ki tudja, hol fordul át a feledés tagadásba? A költészet csalfa: van úgy, hogy amiről beszél, arról nem szól, ez igaz. Hisz a vers arról is szól, amire nem gondol. De aki a tétről feledkezik meg, annak a beszéde érdektelenné válik. Mint a tér, amelyből kiszökött az oxigén: a tét nélküli versben nem él meg semmi. Gál Ferenc első kötete kísérlet a költészet kockázatának rekonstruálására. Romantikus gesztus: a jelen megvetése. Bátorságra vall ma ilyen programmal verset írni; érvényes kérdésre érvényes választ keresni. Nincs benne persze semmi eredetiség. De vakmerőség ma az eredetiség vágyának búcsút inteni. És talán annál több is, megfelel a költészet természetének. Hiszen a vágyak, az álmok, az emlékek - a képzelet személyfeletti. Azért szeretünk verset olvasni, mert a képek tükrében ki-ki magára ismer. Gál Ferenc kötete egységes egész, mely épp teljességében tagadja azt, amit valóságnak szokás nevezni. Egyes versei e nagy tervbe illeszkednek bele: formájukkal nem önmagukra hívják föl a figyelmet, hanem arra az elképzelt birodalomra, mely a verssorok fala mögött terül el. Erre az egészre tekintő szemléletre utal, hogy egy-egy cím alatt nem csak egy verstest férhet el, előfordul, hogy szerzőjük két különálló darabot gyűjt egyetlen elnevezés alá. Az egyes müvek identitása mellékes. Ami számít: az összhatás: a kötet. De a köteten belül is különleges a rend. A világ ok-okozati viszonyai itt felbomlottak. Az egyes verssorok mint emlékek a tudat homályában, úgy vannak egymás mellett. Mellérendelő világkép: elemei egymással egy szintben, a másiktól függetlenül helyezkednek el: „Hány hét kell még a fügének, a dallam, / mellyel nyugtatták a címerállatot, / olajbokrok közt igazán tiszta, / a domb a szőlőkkel a part felé mozog.” Emlékek ezek, „melyek nem állnak össze vallomássá.” Csakhogy. E költészet különös fanyar ízét az a csavar adja, amely valóság és képzelet viszonyát megfordítja. Az álom kifordul: a valóság álorcáját ölti magára. Régi trükk magában ez is: álomnak nevezni negyven leélt évet. Gálnál mégis két okból is érdekes. Az álomvilág utópia. A kötet címe is jelzi: a versek a bukolikus idill világába csalogatnak. Egészen kitűnő bukolikus képekkel ajándékoz meg bennünket e költészet; már a kötet legelején is: „Mire a méhek megszoknék / a fényt a bőrödön, felállsz”, „Levélen néhány szem fügét tett kettejük / közé, fél korsó bort csupán, ne álljon / a vak melegben.” Az utópia azonban nem lehet ilyen szép - valósággal mérgezett. Gál 859
