Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
vagy egészségügyi intézményre. Lehet, hogy maguknál egér sincs, mégis dögivei mászkálnak a macskák mindenfelé. Bezony. Az a másik (Zofia asszony) megint hozzám fordul, látom, csak úgy virít a képin a ravaszság!- Hadnagy úr... De most már nem hagytam, hogy befejezze. Odavágtam az asztalra a kést és ráförmedtem: — Pofa be, vén majom! Nem vagyok én neked semmiféle úr, hanem a proletariátus védelmezője! Épp azért jöttem, hogy az olyan fasiszta járványhordozókat, mint te, porrá zúzzak! Érted?! Mert ha nem, ezzel a két kezemmel verem a fejedbe! No, rácsesztem akkorát az asztalra, hogy megugrott rajt minden pohár. A gyereklyány meg elbőgte magát. Maria Alekszandrovna könyörgőre fogta, de úgy ám, hogy hajszál híján picsogni kezdett ő is.- Ugyan, Mihail Nyikolájevics - aszongya. - Ne haragudjon már. Nálunk mindenkit uraznak. Még a koldust is. Ez itt épp olyan, mint Franciaországban a „monsieur” vagy Angliában a „mister”. Hanem én nem hagytam ilyen bugrisoktól megbékíteni magam. — Megáldjatok csak! — mondtam nekik. — Majd szépen rendet csinálunk mi itten az urakkal, hölgyekkel meg a möszjőkkel és miszterekkel is! Nekem pedig, becsületes embernek, nem való a maguk úri társaságában üldögélni, meg teát inni se! A viszontlátásra! Azzal fólpattantam, és - természetesen - kiköptem feléjük. És büszkén kimasíroztam onnét. Még a kenyeremet se vettem vissza. Akadjon a torkán az aljas fasisztáinak! Mentem aludni. Az ágy, látom, jó magosra vetve. Jó nagy paplan, könnyű, puha, ropogós, fehér huzatban. A fehér huzaton meg virágok, levelek, pillangók kivarrva. Két párnát is adtak... az is olyan virágos huzatban. No meg a lepedő... Minden, de minden olyan fehér, mintha mészbe mártották volna. Meg is nyálaztam az ujjam, azt’ kipróbáltam, fog-e. Belemásztam ebbe az ő ágyukba, azt’ el is merültem benne. Alighogy az orrom maradt ki. Firegtem-forogtam, így feküdtem, úgy feküdtem — semmi. Nem jött rám az álom. Nem a magamfajta becsületes bolseviknak való az efféle burzsuj találmány! Vajon hogy feküsznek össze a nőjeikkel ezek ilyen ágyban?... Ki is másztam belőle egyhamar, vittem egy párnát, letettem a fal mellett a földre, belecsavarodtam a paplanba, azt’ már aludtam is. Kelek föl reggel. Látom, süt a nap. Gyönyörűségesen. Kiléptem a balkonra. Jó darab várost látni innét, amott meg a folyó... Fölsóhajtottam: ez igen!... Kék az ég, kék bezony, kék... No, gondoltam magamban, pont ilyen kékből kellene nekem egy ing, Dunnyuskának pediglen szoknya. (1939. október 8., Vilnius) Tegnap megkaptam a havi fizetésem: 700 rubelt. Az élelmiszer-ellátmányt is felfaszoltuk egy hétre előre: kenyér, dara, hal, szalonna, tea meg egy csomag dohány. No, gondoltam magamban, ezt látnák a kapitalista országok 836
