Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
fasisztákat a pribékjeikkel, csicskásaikkal együtt, míg eszeveszett futásnak nem eredtek. Egy szép házban lakok mostan, a kapitalista gazdája ennek is elszökött. A burzsujinák, akiknél van a szobám, telehordták a balkont nekem virággal, szőnyeg meg annyi van a padlón, hogy furton-furt elbotlok benne. Azt se tudják, hová legyenek félelmükben. Én meg minden nap valódi fürdőkádban úszkálok. A fürdőkád, az olyan, mint egy nagy, hosszúkás dézsa, csak éppen vasból van, abba eresztik a vizet. Embernyi ember belefér egészen, akár nyújtott lábbal is. Büszke lehetsz a te Miskádra, aki kemény léptekkel haladva Lenin és Sztálin lobogója alatt, elsöpörte a lengyel hódítók vadállati ellenállását és felszabadította a bilincsbe verten szenvedő testvérnépeket. írjál nyugodtan ide, Vilniusba, mert még egy ideig biztosan itten maradunk. A pontos címem rajta van a borítékon. Fogadd erős jobbomat, komszomolista üdvözlettel, a hősi Vörös Hadsereg hadnagya, Mihail Zubov Befejeztem a levelet, azt’ levettem a bakancsom, hogy ne botoljak folyton a szőnyegekbe, amíg sétálgatok le s fel. Épp a Három tankista című nótát fütyörésztem, mikor kopognak ám az ajtón.- Tessék - mondtam. Egy olyan tízéves-forma leánygyerek bújt be. Még csak zavarba se jött. Mingyár látni, hogy burzsujfióka. Csak úgy járt a szeme ide-oda. Biztos kémkedni küldték, nézze meg, mit is csinálok odabe.- Az anyukám - aszongya - meghívná egy teára. No, gondolom, menjek vagy ne menjek? Aztán csak átmentem. Evett a fene, hogy meglássam, hogy isszák a burzsujok a teát. Az ebédlőjükbe kelletett menni. Látom, fehér abrosszal terítve az asztal, rajta meg mindenféle drága étszerszám. Egy tányéron sajt, köcsögben tej, valami kolbász, cukortartó, de teli cukorral. Csak kenyérből volt kevés. Mondtam is mindjárt: „Várjanak egy percet”. Azt’ kimentem. A szobámban aztán elgondolkodtam: egy kiló kenyeret vigyek, vagy az egész veknit? De hátha zabálósak? Eh, engem is elfogott az éhség, fogtam az egész veknit, átvittem és letettem az asztalra.- Ez meg — aszontam — tőlem van, közös használatra.- Ugyan, hagyja el — mondja az egyik nő. — Van nekünk kenyerünk elég, csak nem vágjuk fel mind, nehogy kiszáradjon.- Sebaj — válaszoltam. — Ne kéressék magukat, mindenki ehet, amennyi belé fér. Fussa nekem arra, hogy még akár két ilyen veknit is vegyek! Egymásra néztek jelentőségteljesen. Biztos meglepte őket a bőkezűségem. Kitöltötték a teát... No, semmi, beszélgetünk. Az, amelyik jól beszél oroszul (Maria Alekszandrovnának hívják), kínálgat:-Vegyen sajtot! Tessék, egy kis felvágottat! Csak bátran... Mondja, miért nem ken egy kis vajat a kenyerére?- Hát hol van itt vaj? - kérdeztem. Erre odatol elém egy kistányért, üvegburával, alatta meg valami sárgállik, akár a viasz. No, láttam már mi van:- Ja, hogy ilyen vaj, ahán. Anyám mesélte, hogy valamikor náluk is tejből csinálták. 834
