Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Dobai Péter: Álomséta egy múlt századi pannon poétanőbe karolva (vers)

Flastromait, főkötőit, hajpántjait, csuklyás pelerinjeit, Prémgalléros köpenyeit, kalapjait, arc-fátylait, Fodros-szegélyű, redőkbe-szedett alsószoknyáit,

Sok selymeit a dukai dámának, már amik megmaradtak, Árad belőlük a levendula illat.

Akár azonnal-ismét öltözhetne, vetkezhetne, vérmes- -Szemérmes anyaszülte-mezítelenre, forogva tükörnek,

S megindult, meghitten-kihívó, örömre-geijedt képzelet,

Testi káprázat hozná hozzá testközelnek A kamasz kezdeteket, az első szerelmet:

Talán vérrokonát, a nagy Berzsenyi Dánielt magát,

Dunántúl dúvadját, ódák, elégiák mélabús poétáját, Mélyhegedű-hangú versek magányos auctorát,

Talán valaki mást, egy iljú pásztort vagy Pánt, erdők urát, Vagy éppen - miért is nem? - lovászfiút, az lesné parancsát!

De meg nem adatik már Juditnak soha Csipke-mellyrevalóiba, selyemharisnyáiba,

Viganóiba, fodros szoknyáiba visszaöltözködés,

Sem azokból merész, kacér kivetkőzés!

Bakonynál mélyebb rejtelmek rejtik őt a létezés

Elől örökre el: ó, ti múltszázadi, végleg lehullott,

Pannon júliuslombok, aranykori augusztusok,

Badacsonyi, szigligeti szüretek,

Balatonviharok, tavaszi jégrianások, Juditot Mindörök visszhangra vegyétek!

Őt, Duka úrnőjét, aki még derülni láthatta,

S végtelen májusvirágzásba borulni Pannónia tájait, Térségeit, elveszett Edenét, a Duna,

Rába, Mura, Dráva, Rápca, Lajta zöldárjait,

S „kötött mezei virágot jól pengő lantra!”

770