Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Besenyő Sándor: A koronázási palást vitatott kérdései (tanulmány)
A bizánci eredetű miseruháról tehát le lett vágva annak eleje, melyen a megfeszített Krisztus alakja volt. Csak a keresztvég s rajta a kézcsonk, alatta a kereszt tövében tartózkodó népcsoport egy töredéke, a kereszt felett kétoldalt a keresztáldozatot elfogadó Atya-Isten keze maradt meg a sokat mondó szöveggel: SIGNUM CRUCIS SPES CERTA SALUTIS. De épp ez adja meg a képhalmaz kiindulópontját, amiről a miseruha számtalan alakja közvetve beszél: a megváltás sz. mystcriumát. Erről cikkünk második részében szeretnénk szólni. A szerzők foglalkoznak avval a kérdéssel is, hogy mily alkalommal ajándékozta Szt. István a bizánci származású miseruhát a székesfehérvári királyi kápolnának? Hálaadásról beszélnek s Szt. Imre halálával is kapcsolatba hozzák, mert az ugyanabban az évben következett be, mint az adományozás ideje volt. A hálaadást a német császár hadjáratának sikeres visszaverésével hozzák kapcsolatba. Azt hiszem, mindkét feltevés hibás, mert az okozati összefüggések tévesek. A német császár azért vívott csatát a magyar királlyal, mert a bajor származású Gizella Imre fiának akarta a bajor trónt biztosítani. A császár beavatkozása, bár sikertelen volt, de azt mégis elérte, hogy Gizella tervét meghiúsította. Ezek után a királyi pár minden igyekezete az volt, hogy Imre számára biztosítsák a magyar trónt. A magyar jogszokás ugyanis nem feltétlenül a király gyermekét tette utóddá, hanem a legtehetségesebb királyi testvér vagy nagybácsi számára ítélte azt oda, ha a királyfi nem volt elég tehetséges vagy túl fiatal volt. A vezető emberek megnyerése mellett a pápának állásfoglalása is nagy jelentőséggel bírt a magyar trónöröklésben. Ttehát ez irányban is kellett lépéseket tenni. Az, hogy Imrének elsőrangú keresztény nevelést adtak, előny volt a pápa szemében a rokon herceggel szemben, akiknek keresztény hite nem volt ily biztosan alátámasztva. Többirányú előkészület mellett gondoskodott Szt. István arról, hogy a trónutód számára a királyi felkenés és koronázás részleteit kidolgozza. Egyik részlet az volt, hogy a koronázás hitelét egy miseruha viseléséhez kösse. Ez volt a bolgár háborúból hozott miseruha. A pápa is hozzájárult, hogy a kiváltság ahhoz a miseruhához kötődjék, melyet Szt. István 1031-ben udvari kápolnájának adományozott megőrzés végett. Minderről értesültek a magyarság vezéregyéniségei. S a királyi párnak is érdekében állott, hogy köztudomássá váljék, mert ez azt jelentette, hogy a pápa már Imre utódlása mellé állott. Az ellenlábasoknak meg kellett mozdulniuk, hogy a számukra végveszélyt jelentő koronázási aktust megakadályozzák. S ezt elérték Imre meggyilkolásával. A vadkan csak eszköz volt. Ezért esik egy évre a koronázási miseruha ajándékozása és Szt. Imre halála, nem pedig fogadalmi aktusként. Mi marad ezek után hátra a volt bizánci miseruha kutatásának terén? Először is feloldani azt a látszólagos ellentmondást, hogy a miseruhán latin felírású magyarázó szövegek vannak s ennek ellenére minden tárgyi én' amellett szól, hogy nemcsak az anyaga, hanem minden más vonás bizánci eredet mellett tanúskodik. Szélesebb körű kutatást kell végezni a volt bolgár-szláv és bizánci területen, hogy a miseruha ottani vonatkozásait tisztán lehessen látni. Ohrid, Athos, Konstantinápoly körül kell részletesen széjjelnézni, hátha testvérpárra akadunk s ez a kutatás eddigi eredményeit megkoronázza. Maga az a tény, hogy a bizánci miseruhára latin felírások kerültek, ha latin nyelvet használt területre kerültek. Magam is részt vettem egy gyönyörű bizánci Szűzanya képének restaurálásában, melyen rudimentalis latinsággal írt szöveg szerepel. Senki emiatt nem vonta kétségbe a kép bizánci eredetét. De magyar vonatkozásban a Gertrud által anyja sírjára küldött kereszt is ezt a gyakorlatot igazolja. A szöveg, hogy „csináltatta”, „fabricari iussit” csak a felirat készítésére vonatkozik s kissé bő fogalmazása alkalmat adott arra, hogy a mű minden részének bizánci fogalmazását figyelembe nem vévő más értelmet sugalljon. Hogy mennyire szabad prédája volt a bizánci remekmű, bizonyítja a Sephanus rex, és Gisla regina valamint az úgynevezett „vértanúk” mellé varrt felírások sora is, melyek nem a sima szalagok felületére kerültek, hanem az alaphímzés által szabadon hagyott területei mellett keresztül-kasul gázol az alaphímzéseken is a művészi ízléstelenség kiáltó 757
