Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ EMÉKEZETE - Tibola Imre: A másokat szolgáló emberi élet...
TIBOLA IMRE A másokat szolgáló emberi élet... Mesébe illő környezet fogadta Huszár Miklós szerkesztőt, amikor száz évvel ezelőtt a VASÁRNAP Illusztrált Lapok megbízásából Moson vármegyébe, Köpcsénybe utazott, hogy riportot készítsen egy ifjú grófról, akinek életéről legendák keringtek országszerte. Az ódon kastély kupolája a legpontosabb műszerekkel felszerelt csillagászati obszervatórium. Csúcsán két óriási villamos ívlámpa messziről mutatja az irányt Köpcsény felé. A delet ágyúlövés jelzi a lakosságnak. A bástyaépületben a villamos energiával működő daráló és fafeldolgozó üzem hangja egyenletesen duruzsol. A kastély előtt szépen gondozott park pompás szökőkúttal gyönyörködteti a látogatókat. Az első benyomások alapján a kastély ura rendkívüli ember, akinek saját kényelme és érdeke helyett legfőképp arra van gondja, hogy másokat szolgáljon. Az újságíró méginkább ámulatba esett, amikor belépve a kastélyba, szembetalálkozott dr. Batthyány László gróffal. Névjegykártyáján ez áll: „Németújvári dr. phil. Battyhány László gróf, cs. és ki. kamarás, a főrendiház örökös jogú tagja, Vas vármegye örökös főispánja, Németújvár örökös ura, szolgálaton kívüli hadnagy.” Az újságíró - aki nem először találkozott arisztokrata főurakkal - tapasztalata szerint Magyarországon az urak csak uraskodni akarnak, a főurak csak különc passziókra költekeznek. Ámulatba ejtette a köpcsényi kastélybeli látogatása. Újságja 1899. április 15-i számában számolt be rendkívüli élményéről. Most, amikor II. János Pál pápa hazánkba látogat, ismét aktuálissá válik felidézni e mesébe illő emberi életet, hisz 1988. június 24-én az ausztriai Darázsfalván a Szentatya nagy örömünkre példaként állította elénk - és magyar nyelven. A Batthyány család eredetét az Eörs vezértől származtatja. Ennek az ősi magyar családnak sarjaként látta meg Batthyány László a napvilágot 1870. október 28-án, Dunakilitin. Az újszülött életére fények és árnyak egyaránt vetődtek. Alig hatéves volt, amikor a nagy dunai árvíz katasztrófáját átélte. Ablakon keresztül, egy zsúfolt csónakban menekítették ki a szülői házból a család nyolc gyermekét. 12 éves korában elveszítette édesanyját, akinek példás hősiességgel elviselt szenvedéseire még felnőtt korában is sokszor visszaemlékezett. Nagy olajképét dolgozószobájának íróasztala mögé, egy állványra állította. Fényképét imakönyvében hordta, Istenre hagyatkozó hitét pedig mélyen a szívébe véste. Tőle tanulta meg: az áldozat érték, mely előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Tanulmányait Kalksburgban kezdte, a jezsuitáknál, Kalocsán folytatta, az érettségi bizonyítványt Ungváron szerezte meg. Nem volt kitűnő tanuló, de gyermekkorában minden érdekelte, különösen ha segítségére lehetett társainak. Szívesen vállalkozott beteg társai ápolására. Gyógynövények gyűjtésével és házilag készített gyógyszereivel mindig készen állt, hogy fájdalmukat enyhítse. Kópéságból persze ahhoz is volt mersze, hogy dolgozatírás, vagy egy-egy nehéz óra előtt „gyógyszereivel” a betegszobába juttassa társait. Kedves, jókedvű fiú volt, kedvence és barátja mindenkinek. Kitűnő humorérzékkel rendelkezett. Társaival „Allotriaklub”-ot (bolondozok egylete) létesített. A klub 712
