Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Nagy András: Meghitt félreértések délutánja (regényrészlet)
NAGY ANDRÁS Meghitt félreértések délutánja* És az ajtón még ott volt Schölwink neve, üveglap alatt. Ahogy belépett az egykori beszélgetés emlékeivel zsúfolt dolgozószobába. Amely a művészetbölcselet konklúziói felé vezette, gyengéden, ellentmondás nélkül és végérvényesen, miként Midast vezette Silenos egykor. Hogy nem tudja, nem alkalmatlan-e az érkezése, mondta csendben Friedrich, mert egyszerre ott volt minden körülötte, amit az a jelentős alkony ragyogott körül, s ők ültek az ablakhoz tolt fotelekben, s a filozófiai impressziók örökérvényűségével beszéltek nagy, eltűnt metafizikák kísértő szellemeiről, míg körülöttük a változó fényekkel látvány-töredékekre hullt a lassan csendjébe merülő város, melyből azért felcsilingeltek idáig a fiakkerek. Ami van, efféle töredékek és benyomások által van, ezt már értette a híres tudós szavaiból. Dehogy, hiszen fogadóórája van, bejelentkezéséről is tudott, és átolvasta feljegyzéseit, a habilitációra vonatkozóan; látogatását megtiszteltetésnek tekinti, figyelmével kívánja viszonozni, és így tovább; de hadd kérdezze meg, mielőtt a tárgyra térnének, hogy érzi itt magát. így vezette a fotelhez Kierer. A filozófia Manet-jának nevezték, ismert akadémiai bon mot-val Schöl- winket, akit azonban egy Cezanne-nak kellene követnie, és ezt nem akarta továbbgondolni, itt, Kierer kék szemeinek fényében, ahogy a régi fotelekbe süppedtek. Nem tagadhatja, idegenül kissé, felelte Friedrich. Ezt megérti, sőt azt is mondhatná: ebben osztozik, ha úgy sejti is, ide- genségük motívumai el kell, hogy váljanak kissé; de hát kifejtené-e bővebben, amit gondol. Érzés inkább, semmint gondolat, mondta Friedrich, s az érintetlen könyvsorokon, falra függesztett reprodukciókon futott végig a tekintete, s ezt Kierer egy pillanatra követte is, sejtetvén, hogy mindent érintetlenül akar hagyni itt, előde iránti tiszteletből persze, s mert ez mégiscsak Németország múltja volt! így a valamikori cédulahalmok, szétdobált iratok, nyitva hagyott könyvek helyén célszerűen elrendezett ügyiratok sorakoztak, vaskos kötetek és formanyomtatványok, s valami volt még a szobában, amitől egyszerre kényelmetlenül világossá, hidegen áttekinthetővé vált minden, de halottá is, s Friedrich még nem tudta, mi az. Egy bekeretezett fotográfia állt, háttal, a tintatartó előtt. Kierer kezét nézte, ahogy vaskos ujjaival szorította a karfát, ahogy a * Részlet az Európa utolsó nyara című regényből 685
