Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Dalos Margit: De hol van az igazi Szopot? (novella)
szinte látszott még a homlokán a fálylat tartó koszorú nyoma, de a kivetkőzött tündérek fölött sem áll meg az idő, a finom hervadás már látszott a szemhéjain és a szeme alatt, de ettől még szebb lett minden, mert mi lenne, ha nem létezne a múlandóság szomorúsága? Hol lehet most Tabéri úr nyári kalapja? Hol tartja, hogy a sok holmi közt össze ne nyomódjon, a ventilátorként működő rései épek maradjanak? Doboz kell egy ilyen kalapnak. Csak gondolnak rá. Kell, hogy eszükbejusson. Most Tabéri úr is kucsmában járhat. Ha jár egyáltalán. Mert minek ilyenkor kimozdulni? A nyugdíjas szabóhoz helybe hozzák az átszabni valókat, egymáson fekszik a sok kéz alatt vett, vagy csomagban jött igazítani való, rétegen réteg, van amiről el is feledkeznek, s a hubertusz-kabátok és trencskó kabátok és ragián úri kabátok között még tavalyi és tavaly előtti a bepréselt levegő, és olyan az illata, mint a dobozban felejtett zserbó süteményben az avas diónak. Tabéri úr nyári kalapjának is avas dió szaga lehet már. Mert télen úgy él Tabéri úr a belső szobájában, mint egy nagy dobozban, egy matricákkal díszített kalapdobozban; Utazzon Szopotra, várja az ideális fürdőhely; Kar- lovy-Vary; Coca-Cola; Constantán tengerpart, napsugár, egy kis ház; Raguzai emlék; R-Go és Apostolok; Balf-fürdőre már a rómaiak is jártak. Télen doboz-szobát von maga köré az ember, nyáron meg ventilátoros kalapot tesz a fejére. Állt Tabéri úr a Meinl bolt előtt a rekkenő kánikulában, és bízón mosolygott, mint akit már semmi baj nem érhet, az arcéle határozott volt, és majdnem olyan humanista, mint Dantéé, fején a háncsból font kalap a ravasz nyílásokkal, itt-ott kidudorodva, mint egy reneszánsz fejdísz, és kérem, ez úgy működik, mint egy ventilátor, szünet nélkül cirkuláltatja a levegőt, és csak úgy lebeg alatta az ember haja, Szopotról hozta a lányom, tudják, a híre fürdőhelyről. Mióta ez van, az se baj, ha szellő se rebben, a fejemen viselem a friss fuvallatot. Tabéri urat nézték, és körbejárták és irigyelték, és tanakodtak, hogy hol van az a Szopot, a híres fürdő, az egyetlen hely a kánikula kellős közepén, amely még képes enyhet nyújtni. Aztán csak lemondóan legyintettek, kár elérhetetlen dolgokon tűnődni. És amíg kaparásztunk az útlevelek után, úgy éreztük, hogy van Gondviselés, és szeret minket; íme egy váratlan ajándék, szinte jutalom, minden bizonnyal rászolgáltunk; itt van Szopot, betettük a lábunkat Szopotba, már csak a lelkét kell megkeresni, a vizet, a fürdőt, hol fürdői zene szól, és ezüstösen lebegnek a párák, és kristálytisztán alakulnak a gondolatok, mert a háncskalapok alatt frissre szellőződik az emberek feje. Ez itt Szopot perifériája, it megállunk, és apránként tesszük magunkévá az örömteli titkok sokaságát. Amikor a szopoti tündér azt kérdezte, hogy hová parancsolja a frau és a herr a szobát, az országút felé, vagy a másik irányba, gondolkodni sem kellett, mert az országút túlsó felén volt a hegy, a mintha makett, mintha papírmasé, amely úgy aránylik a valósághoz, mint egy a százezerhez, igen, ezt mindig szakszerűen jelölik az igazi térképek és makettek, csakhogy itt az út mögötti hegy volt százezerszer nagyobb a valóságosnál, valami óriási 677
