Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Krausz Tivadar: lenni vagy, Az illúzió szerkezete (Tudmányos vers a verstudományról) (versek)

lenyelt egy embert majd három nap múlva épen és egészségesen kiokádta a partra hogy a világegyetem ura megparancsolta egy zsidó prófétának ezekielnek hogy egyék szart egy másik próféta hóseás vásárolt két szajhát és nemzett nekik kurafiakat istennek pa­rancsára ha ezt nem hiszitek a könyörületességből a poklok tüzére vettettek ahol nem csupán millió és millió évszázadokig fogtok égni hanem örökkön örökké akár lesz testetek még akár nem akár olvastatok bibliát meg voltaire-t akár nem-----­------valahányszor ropogósra sül bőrötök egy másikkal c seréljük ki azt hogy megízleljétek a büntetést ám csupán azok hajlanak az intő szóra akiknek eszük van-----­„ 7. AZ IRRACIONALITÁS MÍTOSZA” a mindenoldalú függőség az egyének világtörténelmi együttműkö­désének ez a természetadta formája e forradalom által átalakul az azon hatalmak fölötti ellenőrzéssé és tudatos uralkodássá amelyek az emberek egymásrahatásából keletkezett de eddig teljesen idegen hatalmakként félelmet ébresztettek bennük és uralkodtak őrajtuk joggal gondolom ezt ha annak ellenére gondolom hogy nincs alapja s egyetlen feltételnek sem felel meg mert nem a munka felszabadítása hanem megszüntetése a feladat az irracionalitás történelmi erő sem a kőnek sem a növény­nek nincs meg ez a képessége ez az elsajátítás igéje ember ß. A NYELV MINT REALITÁS” a világgal tanuljuk a nyelvet a nyelvvel tanuljuk a világot ami megnevezhető az meg van nevezve bármit mondunk a teljesség kristályának egy-egy lapja fénylik föl az anyaszó­tár egy-egy szócikkében a világ mint nyelvi kirakósjáték időbe temetett tudások ahány nyelv annyi fordítása az alexandriai könyvtárnak minden nyelv szerkezeténél fogva másként másként tudja a tudhatókat ha egy is elveszne közülük kozmikus tudásunk csorbulna azzal a nyelv tudása írott szó formájában örökíthető az időben sűrűi essentiává válik ezért szemben az egyéb kifejezési módokkal pl. mozgás zene vizualitás stb. kifi­nomultabb a kommunikációs képessége a legelvontabb mélysé­geket és magasságokat is pontosan és érthetően tudja megfogni a nyelv minden tudhatót tud a szavak teremtése a nem­létező megismerésének leghatékonyabb eszköze ezért ha valaki pl. kritikus rosszat gondol akárcsak a legbugyutább játékos szóképzés felől is és én azt megtudom kitépem a nyelvét a nyelvbányászok az ég szénfeketéjét fejtik-----­------egyetlen tündöklő gyémánt végett------­6 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom