Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Tandori Dezső: Hajnali antipolgár, Herxheim, Hassloch, Iffezheim...

a startautó oly gyakran. A szárnyak összezárulnak - a startautón a mezőny nekizúdul. Itt, a galoppon: a távolban - vagy a közelben - felvonul a gurulós rajtketrec. A lovak - nem, nem az Apokalipszis - beállnak a rekeszekbe. Gasparone kis kört írt le, bemondták: „Gasparone még nem állt be, Ninisterna...” Most beáll Gasparone. Most a Victoria Stationön és a Heathrow Reptéren is robbantottak. Egy halott, hallom, 40 sebesült. Ismernek kettőötvenes alapon, mosolyognak, visszaadják futam után a galoppújságom. Viszontlátom-e Janosch Batschit? Jungot fordítok, „Válasz Jóbnak”, és János Jelenéseiért lapozom a Bibliát. Ott az Apokalipszis. Tessék ránézni, kicsit. De nekem ez Pilinszkyvel bejött rég, „a lovasok”, ahogy zuhogó, sűrű trappban megjönnek. A sírás rég a falra mázolva az üres szobában, Szpéró — aki egy kirándulóhajóval elúszik ott a Rajnán, és vele mind halottaink, Éliás, Pipi Néni; Csúcsú, Poszi; Flóri, Tili, Tódor; Pepi, Ibraha és mind, ki még - integet, ahogy a híd korlátján áthajolok. Befut Wings of Lilian, ugrálok, viszontlátom-e Wings of Liliant? Mi ez a viszontlátás? Nem is láttam.

Neuss-ban, a düsseldorfi villamossal mentem ki, a város-széle-féle pályán, kis betonaréna-félköre van a bemutatókömek, vagy majdnem. Hirtelen élénkség: mozgás riad, csilingelés, csodás...de nem, a csilingelés az Vincennes, mikor megismétlik a futam végét, végig csilingel a kis csengettyű, és a raszterpontos óriásképernyőn, mikor én voltam kinn legutóbb, a karácsonyfa mellett - állt ottegy Fa, a pályán, de a tribün alatt is, a Hangárban, álltak ácsolt asztalok, lacikonyhákkal, borral, az 1991-es nyár prospektusaival ünnepelték a francia tájak az üzletet s a Karácsonyt -, jönnek, jönnek a lovasok. A sírás visszamászik arcomra a falról, direkt a vécétartály csöve mellől, ahol a hideg liftakna miatt penész ütközik, hiába, háborús leválasztás a lakás, nincs ablaka a baatszrúmnak. Elég-e, hogy zuhany a folyosó végén? Ez Iffezheim. Elég, elég. Látom a Rajna fölött két jegenye közt a Hajnalcsillagot, Rheinpolar, aki Szpéró, s aki egy ügetőló. Korán kelek, megiszom egy komt, mint Düsseldorfban, mikor rájöttünk, harminc pfenniggel olcsóbb, mint egy pohár sör, és nem is hizlal; ennek még a helybeliek is örültek. Ottlik Gyöngyi emlékére, aki ilyen helyekre kijárt - nekem eszembe nem jutott volna! -, vettem egy doboz olcsóbb cigarettát, és az ex-zsokéval, aki tudta a ,.Janosch Batschi”-t, ő jött vele, és nyertünk egy kis ikerfogadást, elfeleztem egy szálat. A többit nekiadtam. Rágtam a dohányt, mint a bagót, kint a lenyergelőben néztem Liliant, nem néztem semmit. Az utolsó futam jött. Csak ültem, megtettem rég Starobint - vagy Schlaumeiert -, műveltségem félretoltam, fejem a kis aréna betonján a két kezembe vettem; aztán kitódultak, mentem haza az Ipar utcán.

648