Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
JACQUES DERRIDA érzékfölötti és korszakon átívelő jelölt (még ha mindig is el volt rejtve a korszakban), hanem már, tulajdonképpen hallatlan értelemben, meghatározott jelölő nyom: ez annak állítása, hogy az ontiko-ontológiai különbség döntő fogalmán belül nem gondolható minden egy szuszra: létező és lét, ontikus és ontologikus, „ontiko-ontologikus”, eredeti stílusban értve, származtatottak a differenciához képest; valamint ahhoz képest, amit a későbbiekben differanciának fogunk nevezni: ökonómiai fogalomként a differálás (különböztetés/elhalasztás) termelésének jelölésére. Az ontiko- ontológiai differancia és alapja (Grund) „az ittlét (Dasein) transzcendenciájában” (Vom Wesen des Grundes 16. o.) nem abszolút módon ősi. Magyarán a differancia ugyan „eredetibb”, de többé nem lehet „eredetnek” vagy „alapnak” nevezni, mivel ezek a fogalmak alapvetően az onto-teoló- gia történetéhez tartoznak, vagyis ahhoz a rendszerhez, amely a differencia eltörléseként működik. Önmagához való legszorosabb közelségében azonban csak egy feltétellel gondolható: ha ontiko-ontológiai differenciaként kezdjük el meghatározni, mielőtt eltörölnénk e meghatározást. Annak szükségessége, hogy keresztülhaladjunk ezen az eltörölt meghatározáson — azaz ennek az írásfortélynak a szükségessége nem helyettesíthető mással. Olyan diszkrét és kényes gondolat ez, amelynek, temérdek eddig nem észlelt elmélkedésen át, magán kell viselnie kérdésünk teljes terhét, azét a kérdését, melyet átmenetileg még historiálisnak fogunk nevezni. Segítségével kísérelhetjük meg később érintkezésbe hozni a differanciát és az írást. E gondolatok határozatlansága (ezúttal Nietzsche és Heidegger gondolataié) nem inkoherencia: olyan remegés inkább, ami minden poszthe- geliánus törekvésnek és a két korszak közti átmenetnek a sajátja. A de- konstrukció mozgásai nem kívülről rombolják le a struktúrákat. Nem lehetségesek és nem hatékonyak, sőt még csak pontosan célozni sem tudnak, csupán ha e struktúrán belül tartózkodnak. Bizonyos módon tartózkodnak ott, mert az ember mindig tartózkodik valahol, annál inkább, minél kevésbé gyanítja. Mivel szükségszerűen belülről tevékenykedik, és átveszi a régi struktúrától a felforgatás összes stratégiai és ökonómiai erőforrását, szerkezetileg veszi át, azaz anélkül, hogy izolálhatná elemei640
