Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
GRAMMATOLÓGIA II* I« ■ 8 !' 1118588 ELSŐ FEJEZET A KÖNYV VÉGE ÉS AZ ÍRÁS KEZDETE Szókratész — aki nem ír. Nietzsche Bárhogy közelítünk is hozzá, a nyelv problémája kétségtelenül sohasem volt csupán egy a többi probléma között. De annyira, mint mostanában, korábban sohasem árasztotta el a nyelv problémájaként a szándékukban, módszerükben, ideológiájukban legkülönbözőbb kutatások és a legheterogénebb diskurzusok globális horizontját. Maga a ’nyelv’ szó devalvációja, és az a mód, ahogyan hitelt adunk a nyelvnek, a szótár elégtelenségét árulja el: az olcsó csábítás kísértése, a passzív divatba-feledkezés, az avantgarde tudat, azaz a tudatlanság — mind erről tanúskodnak. A ’nyelv’ jel inflációja magának a jelnek az inflációja, abszolút infláció, maga az infláció. Egyik vetülete vagy árnyéka szerint azonban mégis maga is jel: e válság egyszersmind szimptóma. Mintegy önmaga ellenére jelzi, hogy egy történelmi-metafizikai korszak végül is kénytelen nyelvként meghatározni problematikus horizontjának egészét. Nem csupán azért kényszerül erre, mert mindaz, amit szándéka szerint ki óhajtott ragadni a nyelv játékából, visszafoglalva található meg ugyanebben a játékban, hanem azért is, mert — ugyanezért — a nyelv saját létében van fenyegetve, ide-oda hányódik a határtalanságban, de éppen abban a pillanatban utalódik vissza saját végességére, amikor úgy látszik, hogy határai eltűnnek, éppen abban a pillanatban, amikor megszűnik az, hogy magába foglalja és bekerítse a nála egykor többnek látszó végtelen jelölt. Mindaz, ami jó húszegynéhány évszázada a nyelv felé haladt, és végül sikeresen begyűjtődött a neve alá, most lassú mozgással, melynek elkerülhetetlensége alig észlelhető, kezd áthelyeződni az írás neve alá, vagy legA program 617
