Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 6. szám - Barna Róbert: "A lázadás öröméért" (Beszélgetés Fenyvesi Ottóval) (interjú)
kassáki művészetszemlélet szellemét. Költészete és képzőművészeti tevékenysége közel áll hozzám. A szabad- és a hosszúvers nagymestere ő a magyar irodalomban. Költészetemmel kapcsolatban sokan emlegették és emlegetik Ginsberget, valamint a többi beat-költőt. Én büszke vagyok mestereimre, Kassákra, Ginsbergre, Tolnaira, Domonkosra. Tiszteletre méltó, jó elődöknek tartom őket. Anarchista, bőrkabátos lírám, létrejöttében nem kis szerepük volt. Whitmanról pedig csak annyit, hogy sajnos nem ismerem teljes opuszát, pl. azt se tudom, hogy magyarul jelent-e meg kötete. Tudom, hogy néhány versét lefordították magyarra (Kosztolányi), de szerintem verseinek világa, szemlélete nem épült be a magyar költészetbe, nem volt különösebb hatással a magyar irodalomra. Mégis abban a szerencsés helyzetben voltam és vagyok, hogy Whitman verseit fiatalon megismerhettem szerbhorvát fordításban. A szerbhorvát irodalmi életről röviden csak annyit, hogy sokkal nagyobb nyitottság volt rá jellemző az elmúlt évtizedekben, mint a magyarra. Jugoszlávia szellemi élete sokkal rebellisebb volt, mint a többi szocialista országé. A szerbhorvát folyóiratok, újságok, a könyvkiadók még ma is jobban igyekeznek szinkronban lenni a legújabb nagyvilági törekvésekkel. Még mindig sikeresebben és szerteágazóbban figyelik és követik a nagyvilági szellemi mozgásokat, és ami a legfontosabb: idejében tájékoztatnak róluk. A magyar nyelvterületen szinte alig van jelen a korszerű irodalomtudomány, filozófia stb. A posztmodern gondolkodók, elméletírók könyvei, tanulmányai nincsenek lefordítva - hozzáférhetetlenek, akárcsak az egyik legnépszerűbb és legolvasottabb amerikai író Európában, Charles Bukowski sem. Magyarországon alig ismerik, semmit sem fordítottak tőle. Szerintem a magyar folyóiratok körül kialakult munkatársi közösségek, már persze ha vannak ilyenek, felelősek ezért. Nem figyelnek eléggé a világirodalomra, az új törekvésekre. Nem érezni a világirodalom jelenlétét a magyar folyóiratokban. Túl belterjesek, csak a „hazai szerzők” műveire vadásznak, pályáznak. Talán ezért is olyanok, amilyenek. Szakmailag ugyan oké, de nincsen igazi elkülönülő profiljuk, az egész egy nagy operai forgatag, amelyben néha-néha felvillannak a közép-európai irodalmak szegmentumai, de korunk olyan gondolkodói, mint Lyotard, Feyerabend, Derrida, Isab Hassan, Sloterdijk, Susan Sontag, George Steiner és a többi kívül esnek a folyóiratszerkesztők érdeklődésén, és természetesen az a szépirodalom is, ami ezeknek a posztmodern elméleteknek a közelében, vonzásában születik (William Burroughs, Thomas Pynchon, Kundera, Castaneda stb.). Ilyen szempontból jól jön a szerbhorvát nyelvtudás. Széleskörű tájékozódásra nyílik alkalmam. Elmondhatom még azt is, hogy bizonyos erőfeszítések történnek az irányban is, hogy a szerb, a horvát, a szlovén írók eljussanak a külföldi olvasókhoz is. Tehát angol nyelvű folyóiratokat, könyveket adnak ki jugoszláv szépíróktól. Valami módon menedzselni próbálják irodalmaikat. Nekünk a Vajdasági Iróegyesületben is van egy ilyen lapunk. Magyarországon nem tudok ilyesmi létezéséről. Talán kezdettől fogva jellemző rám: az elkötelezettség az új és az ezotérikus dolgok iránt, az összes élmény jelenvalósága, a nyomasztó történelmi felhalmozódás, a mindenirányú totális tudat. Ebbe ugyanúgy belefér saját helyzetem, sorsom felülvizsgálása, mint az elődökhöz és a kortársakhoz fűződő viszonyulásom átgondolása is. Hosszú utat jártam be, amíg megtanultam a saját hangom, a saját stílusom, önmagam. Amit művelek, azt vadon termő irodalomnak nevezem. Tanultam ugyan hungarológiát (nem diplomáztam, hogy miért, azt most nem részletezném), költészettant, de egyszerűen mindig azt csináltam, amit a „belső hang” ösztönzésére csinálnom kellett. Első mestereim a gimnazista szöveggyűjteményben szereplő klasszikusok voltak, újabban megint a jó öreg klasszikusok (Vörösmarty, Ady, Szabó Lőrinc, Kosztolányi) felé fordult érdeklődésem. Nemzedékemnek sok törést kellett elszenvednie. Vad kísérletezések folytak, őrült tempóban váltották egymást az izmusok, jöttek a különböző kiáltványok, hatások, félrehallások. Én túl sok mindent átengedtem magamon, még manapság is szükségét érzem annak, hogy megszerezzem azt a rengeteg élményt, amit az élet kínál. Tudom, hogy számtalan haszontalanságot fogok 514
