Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Lakner Lajos: A teremtett világ (Tamási Áron regénymodellje) (tanulmány)
LAKNER LAJOS A teremtett világ TAMÁSI ÁRON REGÉNYMODELLJE A Tamási-kritika kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy művei a regény és a folklór konvencióinak együttes ismeretében értelmezhetők. Mégis vagy nem vették elég komolyan e megállapítást, s a magyar realista regényhagyományt vették viszonyítási alapul, vagy csak általános jellemzőként emlegették a mesei, mítoszi stb. jelzőket, s nem vizsgálták meg, hogyan mutatkozik meg ez a regények szerkezetében, világmetszetében és az alakformálásban. Leginkább a világkép vizsgálatakor igyekeztek ezek hatásait figyelembe venni, de így egy dualista irodalomszemlélet korlátain belül maradtak.1 A másik - újabb — megközelítési mód pedig, bár a regényrétegek vizsgálatakor szem előtt tartotta a folklórpoetikai sajátosságokat, de lényegében csak alkalmazta a népi alakításmódról, világképről szerzett ismereteket, figyelmen kívül hagyva, hogy egyedi müvekről van szó. Vagyis a beszédhelyzetből való, belső értelmezés helyett megelégedett a kompetencia szintjén való vizsgálódással.2 Csak a megformált világkép3 elvét valló monista irodalomfelfogás alapján álló vizsgálódás számára ígérkezik sikeresnek a Tamási-művekkel való szembenézés. A kérdés lényegében tehát az, hogyan lehetséges a jelrendszer két szélső ideáltípusa felé közelítő konvenció alapján egységes egészet formálni, s milyen sajátos alakulatát teremti meg a regénynek e két hagyomány összekapcsolása. A szintézist nyilvánvalóan megkönnyíti a folklór alkotásaiban megszülető primér esztétikum, hisz ezek megfelelő alapot jelenthetnek a bonyolultabb esztétikai formálási módok számára. Sőt a mese hangsúlyozottan teremtett, képzeleti jellegével korlátozza a közvetlen valóságra vonatkoztatás s a denotativ jelentéssel megelégedő értelmezés lehetőségét, s esztétikai befogadásra indít. Ugyanakkor a „célformák”4, a közösségi jelleg, a műfajközpontúság az egyediség s a vele szorosan összefüggő komplexitás kialakulását gátolhatja. Ez azért is jelenthet problémát, mert nem a magasabb esztétikai alakításmódok szerves, történeti kialakulásáról van szó, hanem már meglévő két hagyomány szintéziséről. Természetesen csak akkor sikerülhet öntörvényű irodalmi alkotás létrehozása, ha egyedi világértelmezésből bomlik ki s valamiképp beilleszkedik a (magyar) regény hagyományrendszerébe. Tehát a folklór formálási, világképi sajátosságait jelentésessé kell nemesíteni egy komplexebb jelentéshálózatba s be kell kapcsolni az akkori magyar regénytörekvésekben adódó s uralkodó realista regényhagyományba. Ez utóbbit ugyan Szabó Dezső jelentős mértékben fellazította, de radikális átformálása Tamási értékesebl műveiben következik be. Tamásinak ügy sikerült művei egyediségét s egyben egységének alapját megteremteni, hogy egyéni világértelmezést alakított ki az egyén és közösség, szellemi tevékenység és élet viszonyának középpontba a . sóval. Az egyedi alkotás és közösségi hagyomány összekapcsolásával pedig sikerült létrehoznia az előbb említett domináns nézőpont eszmei köréhez a poétikai megfelelések rendszerét. A művekben megjelenített világ hagyományozó jellegű, de az apák létformájában, magatartásában rejlő ösztönös értékek csak a fiákban tudatosulnak igazán. Nem a minőség, hanem a belátás és az ebből adódó szabadság képzete teremti a generációk közötti különbséget. A fiak(=hősök) e világ szellemi-morális-érzelmi szférájából nőnek ki, izzadságát pedig az apák tapasztalatai őrzik. A megváltói karakterű szabadság s a sorsszerűség prob459
