Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Martos Gábor: Érdemes még (Felleg)várni? (esszé)
rás-nemzedék egyik illusztris képviselője; amikor átveszi a Fellegvár gondozását, már négy megjelent verseskötet áll a háta mögött) méltó társa volt a szerkesztésben Szöcs- nek: itteni munkásságának egy évében sikerrel tartotta meg a Fellegvár korábbi színvonalát — ami már csak azért sem eshetett különösen nehezére, hiszen ö is jórészt a korábbi „Szőcs-csapat” tagjaival dolgozott együtt -, ha kellett, harcosan védte a lapot például egy nyugdíjas tanárnő éles hangú, támadó olvasói levelével szemben, sőt 1980 áprilisában - kilencheti kényszerű megjelenési szünet után - felhívással fordult az olvasókhoz, szerzőkhöz, munkatársakhoz a lap megújítására. S hogy szerkesztési elveiben maga is mennyire a Szőcs képviselte „Echinox-szemlélet” híve volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a második általa összeállított számot egyszerűen „kiadta” az akkori Echinox-szerkesztőknek, Beke Mihály Andrásnak és Bretter Zoltánnak: töltsék meg ők „eredeti" Echinox-anyagokkal a Fellegvár-oldalt. * 1980 őszén Szőcs Géza hazatér külföldi tanulmányújáról, és föltöltődve, megújulva veti bele magát a Fellegvár szerkesztésébe: ekkor pezsdülnek meg a lapban a viták; Hadnagy Sándor összeállításában többfordulós érdekes fejtörőjáték indul; felkarolja az oldal az Ifjúmunkás Zsebszínházát, rendszeresen közölve a programot, s egyéb írásokkal is felkeltve a figyelmet egy-egy újabb bemutatóra; s végül - legjelentősebb vállalkozásként - saját Fellegvár vitafórum -esteket hirdet és szervez, melyen olyan témák kerülnek terítékre, mint - rögtön az első alkalommal - a Molnár Gusztáv Nemzetiségi kérdés tegnap és ma című bevezető előadását követő vita, vagy a városiasodás kérdéséről folytatott eszmecsere, melynek vitaindítóját Egyed Péter tartotta. A lap, sőt az egyre jobban kiteljesedni látszó szellemi műhely tehát - legalábbis látszólag - a legjobb úton halad. Hogy azonban a háttérben, a külső szemlélő számára láthatatlanul, valószínűleg már ekkor milyen feszültségekkel teli problémák húzódtak meg, arról a Fellegvár olvasói csak váratlanul, s nyilván nem kis megdöbbenéssel értesültek a lap 99. számában (mely - véletlenül - éppen 1981. április 4-én látott napvilágot), melyben rövid szerkesztőségi Végszó adja tudtuk „... a Fellegvár kifutotta lehetőségeit, s ebben a formában nincs miért fenntartani ...” Hogy ez a lakonikus fogalmazás mit takart, pontosan nem tudható; mindenesetre a „záróra” hangulatát - s talán részben az okait is - jól tükrözi a Végszó alatti két írás: Tar Károly rövid prózája, melynek első illetve utolsó sorai sok mindent engednek sejtetni — „... megismétlem azt, amit már többször is mondtam: Menjünk föl a Fellegvárra! ... Tessék csak elképzelni, a Fellegváron most tavasszal is éppen tavasz van, és amikor ismerőssel találkozunk, valami rég elfeledett érzés arra ösztökél, hogy szót - néha gondolatot is — váltsunk” —, illetve Hevesi József Pótcselekvés című verse, melyet azt hiszem érdemes teljes egészében idézni: az igazság sark-körein lézerhurokként vakít a tény szólamok mezében a kiégett semmi tetszeleg 1981 ILYEN VILÁG üres totálokban szikkad 453
