Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Martos Gábor: Érdemes még (Felleg)várni? (esszé)

kilencvenkilenc számával oly különlegesen fontos - sőt, a mából nézve már szinte legendás — helyet fog kivívni magának az erdélyi magyar sajtóban. A Fellegvár szerkesztője ugyanis a kolozsvári egyetemen éppen akkor végző, s az Igazsághoz újonnan odakerült fiatal újságíró: Szőcs Géza.

1978 tavaszán Szőcs neve már nem ismeretlen az erdélyi magyar irodalmi köztudatban: két addig megjelent verseskönyvével (1976-os Te mentél át a vízen? című Forrás-kötetével és 1977-es Kilátótorony és környéke című versválogatásával), valamint egyéb, a romániai magyar sajtóban sűrűn szereplő publikációival - verseivel, kritikáival, tanulmányaival - méltó elismerést vívott ki magának; őt tartották - nem véletlenül és nem érdemtelenül — a feltörekvő fiatal erdélyi magyar líra legtehetségesebb képviselőjének. Azt pedig, hogy a lapszerkesztéshez is van érzéke, az Echinox- a kolozsvári Babe^-Bolyai Tudományegyetem háromnyelvű diáklapjának - magyar oldalain bizonyította: 1974 decemberétől 1978 júliusáig három és fél éven át gondozta- Egyed Péterrel együtt - ezt a (pontosan ebben az időben, s mindenekelőtt éppen az ő munkásságuk nyomán ilyenné lett) nagy jelentőségű kulturális fórumot. Joggal- és sokat sejtetően - mondhatta hát Egyed egy, az Echinox tízéves évfordulóján (1979-ben) tartott kerekasztal-beszélgetésen, hogy 1978 áprilisa után „az Echinox- szemlélet és -stílus Szőcs Gézával és az Echinox-szerzögárda jó részével áttelepült a Fellegvárba”.

Ez az „áttelepülés” persze nem volt annyira zökkenőmentes, mint ahogy Egyed szavaiból kitűnni látszik: a valóságban ugyanis nem kevés nehézséggel kellett megküzdenie új helyén a Fellegvár fiatal szerkesztőjének és munkatársainak. Először is: az első szám bevezetőjében a lap hetenkénti - minden szombati - megjelenést ígér, ám ezt az ígéretét mindössze hat számig, azaz másfél hónapig tudja betartani; 1978 júniusában hiányzik először a Fellegvár az éppen aktuális szombati Igazságból, hogy aztán ez a hiány egyre gyakoribbá — néha (mint legkirívőbban az 1980. február 2-i és az április 12-i számok között) akár hetekre folyamatossá is — váljon. Ezek a „lyukak” a megjelenésben jelzik: érdekes, sőt fontos kezdeményezése volt az Igazság szerkesztőségének a Fellegvár beindítása, ám azért az élet sűrűn hozott még ennél is „fontosabb” anyagokat, melyeket egyszerűen nem lehetett kihagyni a négy oldalról (arról pedig, hogy egy-egy ilyen „fontos” esetben a lap akár csak kétoldalnyi plusz papírt is kaphasson, nyilván szó sem lehetett). Lett légyen tehát bármilyen állami ünnep vagy évforduló, „állami ünneppé” előléptetett születés- vagy névnap, netán a minden lap „mindenkori első hírének” munkalátogatása, beszéde, külföldi útja, vagy éppen a hozzá intézett üdvözlő táviratok terjedelmes csokra... ez mind-mind minden egyes alkalommal a Fellegvár elöl vette el a helyet. (De azért ne legyünk igazságtalanok, valljuk be azt is: néha bizony egyszerűen anyaghiány volt az oka, hogy a fiatal olvasók esetenként hiába keresték - egy idő után már kedvenc — oldalukat egy-egy szombati Igazságban.)

A másik - nyilván nem kevés szerkesztői fejtörést okozó - nehézség a lap életében egy-egy szám összeállításakor a beérkezett anyagok megoszlásában volt. A Fellegvár ugyanis - legalábbis a „befogadó”, a „teret adó” Igazság szerkesztőség bevezető-bemutató írása szerint - „... átfogni hivatott más-más anyanyelvű, de testvéri egység- ben-barátságban együtt élő fiatalságunk mindennapjainak teljes egészét. Rendszeres beszámolókat közöl a haza sólymainak, a pioníroknak, a KISZ-nek és a Diákszövetségnek a tevékenységéről, a falusi és munkásfiatalok szervezeti életéről, problémáiról...” E - nyilván az akkori idők szellemének megfelelően „köteles” - zengzetes „be- ajánlás” után nem meglepő, hogy a Fellegvár szerzői között - már a második számtól kezdve - több-kevesebb rendszerességgel ott találjuk a KISZ Kolozs megyei bizottsága agit-prop. osztályának lelkes aktivistáját vagy a megyei Pionírszövetség alelnökét. (Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy - Szőcs Géza visszaemlékezése szerint- sokszor éppen ezeknek a szerzőknek a „vonalas” írásai segítették egy-egy „problé450