Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Vasadi Péter: Tizennégy állomás (vers)

VII.

Forgatom, illesztgetem, keresek neki rést, határlapot vagy keretet: de nem kell, hogy beleférjen, hisz benne van. Eleve. Öröktől.

Előbb a hátteret fedezem föl, azután őt.

De nem a szelet, hanem a

suhogást.

Nem mondatban a szót, mely az övé,

hanem a mondat súlyát, ami ő.

Nem mint a cselekvés irányát, hanem a lendületét.

Kívül ne keresd, de belül sem.

Falak közt. Remegés.

VIII.

Mondhatnám neki, hogy mennyire.

S hogyan. Minden előtt.

És minden után is. Kellenék mondanom, toporzékolnak

ínyem mögött a szavak.

Táncol a vadság szívemen.

De inkább a falmelléki világ zajait. Váteszi slamposságát.

Inkább ezt a bűzt. A csontmolnár- bizonyosságot. Ahogy a repedések az alapokban szétkígyóznak s kapkodunk bőrcérna után.

Állni ebben az omlásban. S falak közt. Remegés.

402