Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Vasadi Péter: Tizennégy állomás (vers)
VASADIPÉTER Tizennégy állomás I. Röpülöm a csöndet. Oldalt kiverődik a szó, de még vizenyős; majd ha darabos, szólok. El kell rendeznem alant egy simán a redőket. Középre vonom tekintetemet. Most még szétsugárzik. Majd ha sűrűsödik, látok. Balra leválik róla az erdő, ahogy a rozmár csusszan a vízbe. Jobbra a tátott szájak aknáiból görög elő az üvöltés; kioltom. Várjatok csöppet. Mondat koppan a sörbugyogásban. Most szólok, behunyva. Most hallgatok el. S látok. II. Csattog a nikkel kar. Mohón tapad a szem az üvegre, lesi a fény-parádét a csehóban. Két sötét comb a harisnyában, fölöttük szoknya vörösük, mint a lámpaernyő. Mind ragyogunk. Csörög a pénz a tálkákban s csattog a nikkel kar.
/
