Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A Lipótváros görbe tükre (Ambrus Zoltán dialógusregényei - Berzsenyi báró és családja; A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye; A Berzsenyi-dinasztia) (tanulmány)

ráadásként a kompozíció lazasága, a megszakításokkal készülő dialógusok relatív önelvűsége tökéletesen megfelelt az inkább novellistaként, mintsem regényíróként elsőrangú Ambrus munkamódszerének és alkatának. Jelezte a Berzsenyi-„rajzok” népszerűségét - túl az olvasók reakcióin - az a tény, hogy a „Magyar Könyvtár” kiadványsorozata - két füzetben - már 1902 folyamán közreadta őket, hogy Voinovich Géza a Révai cég irodalmi kalendáriumába kért és kapott is egy jelenetet, méghozzá megadott témára3, nemkülönben az is, hogy a tehetséges Hollósy-tanítvány, a Münchenben alkotó Feiks Jenő másfél esztendeig hádakozott (egyébként hasztalanul) a kiadóval, mert mindenáron a mű újabb edíciójának illusztrátora akart lenni.4

1902 decemberétől több hónapon át elmaradtak a közkedvelt jelenetek A Hét hasábjairól. Érthetően. Ambrus minden figyelmét a Solus eris írására fordította, majd pedig - immár nem először - áldatlan és méltatlan polémiába keveredett a regény hamaros befejezését gorombán sürgető Kiss Józseffel.5 A főszerkesztő és a főmunkatárs viszonya emiatt tartósabban megromlott, amidőn meg - átmenetileg - ismét fegyverszünetet kötöttek, már némi témamódosulással folytatódtak a dialógusok. Ambrus - nem oktalanul és nem véletlenül - szükségét érezte a frissítésnek s a korábbinál nagyobb koncentrációnak, így 1903 augusztusától A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye címmel (s most már a maga nevén) vitte tovább a jelenetfüzért. Abban az évben hét „tollrajzot” publikált A Hét, a következőben tízet, 1905-re viszont már csak öt jutott. Mondanunk tán fölösleges: ez a sorozat szintúgy elnyerte az olvasók tetszését, olyannyira, hogy az Ambrussal ismét és sorozatosan civódó Kiss József anyagi és egyéb kedvezmények árán is kiszorította az új s új folytatást.6 Az író ugyan tisztában volt azzal: A Berzsenyi leányoknak „... úgy a formája, mint a közlése (sic!) módja megengedte, hogy közlését akkor hagyjuk abba, amikor akarjuk”, vagyis a főszerkesztő óhajától függően „... be van fejezve vagy nincs befejezve...”7 - a műgond, a konzekvensség egy utolsó kompromisszumot köttetett vele. A „tizenkét vőlegényéről szóló sorozat ugyanott ért véget, ahol útjára indult, A Hét hasábjain, 1905 viszont egyben a szakítás esztendeje is lett. Ambrus kivonult a lapból, s többé egyetlen kézirat, egyetlen sor erejéig sem vállalt vele közösséget. S nem csupán A fféítől távozott; a Berzsenyi-téma is unttá, érdektelenné vált számára - évtizedekig. 1905 decemberében adott ugyan még négy, a „báróval” foglalkozó humoreszket Heltai Jenő frissen induló élclapjának, a Fidibusznak8, e bágyadt, kötetben mindmáig meg sem jelent darabokkal viszont kifulladt, hirtelenül abbamaradt a széria. A hat esztendő alatt felgyűlt jelenetek így is két kötetet töltenek meg Ambrus életműsorozatában; a Berzsenyi báró és családja 1906-ban, A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye pedig 1907-ben jutott el az olvasókhoz.

Amily hirtelenül (bár korántsem váratlanul) hagyott föl a szerző a Berzsenyidialógusok írásával, ugyanoly hirtelenül (ám ezúttal váratlanul) élesztette újra hőseit. Két évtized múltán, a húszas évek közepén a mind öregebb és betegebb, egyre gyérülő számú és invenciójú szépirodalmi alkotást publikáló Ambrus ismét tollhegyre tűzte a híres-neves famíliát. Éppen egy tucat jelenetet adott közre róluk a Pesti Naplóban, s gondja volt reá, hogy e sorozat ugyanott jelenjék meg könyv alakban, ahol a tizenhat kötetes életműkiadás: a Révai Testvérek Irodalmi Intézetének ajánlotta fel munkáját.9 A Berzsenyi-dinasztia 1928-ban látott napvilágot, s e kötettel a család intett végső búcsút az olvasóknak, néhány év múlva - 1932-ben - meg az író távozott el csendesen és mindörökre. II.

II. (A Berzsenyi-trilógia műfaja: a dialógusregény): „párbeszédes rajz”-nak nevezte Riedl Frigyes a bárófamíliát bemutató jeleneteket, maga Ambrus pedig ily alcímmel bocsájtotta közre mindhárom könyvet: „Tollrajzok a mai Budapestről”. Egyszersmind szerencsés és szerencsétlen mindkét névadás. Szerencsés, mert mindkettő utal a dialógusok több, jellegadó sajátosságára: a rövid terjedelemre, a szellemességre, a bírá341