Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)

ban, fölényben, könnyűségben, virtuozitásban és intenzitásban még ő fölötte van. A legnagyobb izgalom számomra ezt a tetűt megfogni, élettanát vizsgálni, tenyészetének feltételeit kutatni, hogy kikísérletezzem azt, ami belőle következhet. Nem, igazán ne kívánják tőlem, hogy a rosszat becsüljem, annyira, hogy gyűlöljem és harcoljak ellene. Sajnos belőlem a rossz iránt való ilyen mérvű tisztelet tökéletesen hiányzik. Nem vagyok hajlandó annyira becsülni, hogy harcoljak ellene. A rossz nem ellenfél. A rossz valami, amit a legjobb elkerülni. Magára hagyni, hogy ellenállás hiányában elpusztuljon.

Egyelőre nincs rá reményem, de a jelen körülmények között már illik a dologgal foglalkozni. Kiábrándulásunk ugyanis pontosan abban a pillanatban kezdődik, amikor elkezdünk reménykedni. A fürge huncut kiirtását csak egyetlen módszerrel tartanám elképzelhetőnek s ez az, hogy nem elvetni, nem üldözni, nem gyűlölni, nem harcolni ellene. Egyáltalában nem. Ellenben ellesni tőle egész mesteri tudását, megtanulni tőle mindazt, amit meg lehet tanulni, csak. Igen, csak. Csak nem rossz szagának lenni. Csak nem hegyes orrúnak lenni és nem zsebmetsző ujjakkal és kétfedelű morálban élni. A fürge huncut csak egy lépésre van a gyermektől, csak éppen javítóintézetben nevelkedett, ahol olyan irtózatos sok morált, valláserkölcstant, hazafiasságot, munkára való buzdítást, szelídséget, jó modort, udvariasságot, állampolgári becsületet tanítottak neki, hogy a benne természetesen kifejlődött ellenerők következtében kénytelen volt ilyen haramia lenni.

Amitől azonban a leginkább el vagyok ragadtatva, hogy a fürge huncut miképpen értékeli a világnézeteket. Azt merném mondani, hogy egészen kevesektől eltekintve (akiket azonban nem lehet mértéknek tekinteni, mert bolondok), ő az, aki felismerte a világnézetek rendkívüli publik előnyeit. A fürge huncut számára a világnézet már-már csaknem semmi egyéb, mint alibi, pártigazolvány, belépőjegy, vagy jelvény. (Viselje büszkén hitét gomblyukában!) Ő az, aki remekül, sohasem asszimilál, hanem mindig csak szimulál. Ebből a szempontból a kor legkomolyabb embere, akinél nem a világszemlélet szabja meg a célt, hanem a cél a világszemléletet. Mindig ő az, aki választ és sohasem őt választják. De sohasem egyet választ, hanem mindjárt az egész kollekciót. O az árnyalatok embere, aki sohasem a dologra néz, hanem mindig mögéje, nem a szolgálatra, amire vállalkozik, hanem arra, ami abból kijön, nem a szóra, amit kimond, hanem, amit érte kap. Ő az erős ember, akinek már nincsen szüksége meggyőződésre és nincsen szüksége semmiféle védelmi berendezkedésre. A fürge huncut a korszak igazi szintetikus embere, akinek önmagában csaknem minden aljasságot és elvetemültséget sikerült egybeforrasztania. Éppen ezért a következő lépcsőre való ugrás rajta keresztül lehetséges és csak belőle történhetik.

311

i