Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)
békés öregkor képe, amelyért érdemes lenne rabolni. Egyetlen öröme van, a más világnézetű szenvedésében való gyönyörködés. Sokan azt mondják, hogy ez a típus a világtörténetben nem új. Például Bizáncot, az inkvizíciót és Velencét hozzák fel. De akik ezt a párhuzamot hangsúlyozzák, maguk se tagadják, hogy a modem SS sokkal gazdagabb és finomabb vegyület. Az SS nem bűnös olyan értelemben, hogy bűnével egyenértékű büntetése lenne. Erre meglepő bizonyíték, hogy a büntetőtörvénykönyv csak a közönséges és az intellektuális bűntényeket, legfeljebb a politikai bűntényeket ismeri, a világnézeti bűntényt azonban nem. Éppen ezért az, hogy kivégzik, az tulajdonképpen kicsiny és kevés. Igazi büntetése az lenne, ha ellentétes világszemléletű, de tökéletesen rendezett társadalomba felvennék és kény- szerítenék, hogy a többivel együtt éljen. Itt irtózatosan szenvedne. Mivel azonban az emberiség a jelenben ilyen társadalom fölött nem rendelkezik, kénytelen az SS igazi büntetéséről lemondani és egyszerűen felakasztani. Persze alaposan téved, aki azt hiszi, hogy az SS azért a korszak legszomorúbb embere és azért szánalomraméltó desperát, mert két kezével, vagy csizmájával gyilkol. Az SS reménytelen helyzetben van, ezért szomorú. Maga mögött az összes hidakat felrobbantotta. Élelme van, hat hétre, lőszere van nyolc hétre. Hadállása kitűnő. Mit ér vele? Egyszer csak vége. Tudja, hogy hat hét, vagy nyolc hét és akkor pont. Ezért desperát. Tudja, hogy a nagy blöff áldozata lett. Mindazt, ami emberhez hasonlóvá tette volna, kioperálták belőle, minden egészséges gyengeséget és puhaságot, minden szeszélyt és ingadozást, minden meleg és édes megbízhatatlanságot, - mindent, ami kedves és házias. Mindenki, aki valamely megerősített világszemléleti állásba magát beveszi, azonnal az SS arcvonásait kezdi magára ölteni. Publik lesz és desperát. Van egészen előkelő desperát is, a magam részéről igen nagy költőket és gondolkozókat ismerek, akik ilyen hercegi módon desperátak. Vannak aztán intellektuális SS-ek is, akik valamennyi között a legszomorúbb emberek. Az SS elégtétele, hogy egy napon mégis csak megölik. Az intellektualistának ez a sors ritkán adatik meg. Történeti rövidzárlat következtében világnézeti biztosítása kiég, és egyszer-kétszer megkísérli, hogy paotát, vagy elmit cseréljen, de aztán belefárad, lezüllik és végül egy kikötővárosban, ahol a lebujbán napszámos, padlómosás közben szívrohamot kap és meghal. Történeti szempontból az SS alakja az első világháború utolsó évében és azután tűnt fel. Akkor azok a katonák, akik rendesen a harctereken küzdöttek, gyorsan polgári ruhát vettek és elszéledtek, ellenben a katonaszökevények, a bujkálok, a szimulánsok bandákba tömörültek és fosztogatni és gyilkolni és rabolni kezdtek. Általában a szecessziós terrorista nevet adták nekik. A harcoló katonák hazakívánkoztak és fegyvereiket eldobálták. A terroristák pedig, akik eddig a gazdasági hivatalok és a magasabb parancsnokságok küldöncei voltak, vagy pláne a felmentettek, az eldobott puskákat felvették. Akkor azonban az élettechnika még nagyon fejletlen volt, hiszen még a Gestapót sem ismerték. A bandák hamarosan fel is oszlottak és csak évek múltán kezdtek újra tömörülni, de akkor már komoly hegeliánus szervezetben, az Eszménnyel kötött érdekházasságra mindenkinek fel kellett 307
