Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)

annyi esze legyen, hogyha még előzőleg nem szerzett információt, odamenjen valakihez és megkérdezze:

Uram, legyen szíves, mondja meg, mi az, amit önök most itt hazudnak? Ha pedig a bennszülött azt mondja, hogy paota, akkor eszmény ide, kun oda, még minden hegeliánus is tudni fogja, mi a helyzet, az összes paotazászlók előtt leveszi kalapját, előfizet a paotapárti lapra és újságírók előtt megvetően fog nyilatkozni a bűnös elmiről. Ez a legforróbb hely, ahol a dolgot még meg lehetett fogni és ahol a hegeliánusok és a neurotikusok marakodni kezdtek.

Hogy a hibát a hegeliánusok hol követték el, azt a neurotikus már elmondta. Nekem ehhez csak egészen kevés hozzátenni valóm van. Mindenekelőtt rámutatok arra, a neurotikusoknak az a reménysége, hogy a hegelizmus végül is a nőkön fog megbukni, semmivé vált. A neurotikusok azt hitték, a nők az Eszménnyel kötött érdekházasságot szabotálni fogják és kényszeríteni fogják a férfiakat arra, hogy a szenvedélyes életszerelemre, amelyről még soha semmiféle nő nem mondott le, visszatéijenek. Mint tudjuk, ennek éppen az ellenkezője történt. Frappáns példa a koedukációs hadsereg és rendőrség, amely intézmény bevezetése után rövidesen kitűnt, hogy a nők a férfiakat kegyetlenségben, értelmetlen gyűlölködésben és aljasságban messze túlszárnyalják. Az internáló táborok tapasztalatai ezt a tételt fényesen igazolták. Nő az egyenruhában - ez a hegelizmus diadala és a neurotikusok kétségtelen súlyos veresége.

A másik oldalon azonban kétségtelen, hogy az Eszménnyel kötött házasság, vagyis a következetes hegelizmus — a neurotikusok nem kis örömére - a homoerotikára vezetett. Erre egész sereg történeti példánk van és az esetek százaival igazolható. Ahol a hegelizmus túlzott arányokat kezdett ölteni, a hazugság iránt való egészséges és rugalmas humor kivész, az ember fanatikussá válik, elkomorodik, elméje és kedélye elborul, és vagy szexuális abnormitások martaléka lesz, vagy igen gyakran impotens. Ez a bosszú. Az élet bámulatos hölgy, akit eddig csak egészen kivételeseknek sikerült elnyomni. Ha közönséges ember megkísérli, kezdődik az aberrációk hosszú sora. Elet őnagysága nagy hatalom és csak egy módon lehet vele békében élni, ha az ember szerelmes beléje és udvarol neki.

A harmadik pont a következő: T. S. Eliot a hegeli intézményességet veszedelmesnek tartja és törvényt követel, amely a polgárok jogait az állam túlkapásaival szemben biztosítani kívánja. Az állam, monjda Mr. Eliot, ma korlátlan jogot formál az emberre. Élete, halála, vagyona, boldogsága, életbeosztása, véleménye fölött rendelkezik, zsebébe nyúl, s erőszakoskodik, szóval úgy viselkedik, mint Hegel. Az ilyen önkény ellen feltétlenül védekezni kell. Eliot azt, hogy ilyenkor az állam a többség javára hivatkozik, nem fogadja el és humbugnak tartja, amely mögött a kevesek érdeke húzódik meg. Ezért ajánlja, hogy törvényt kell hozni, amely az embereket ez ellen az önkény ellen megvédi (law against the government and against the police). Nos, a magam részéről becsülöm T. S. Eliot indítványát, csak egy dologtól tartok. Ez pedig az, hogy nem jobb, ha az állam az, amely az önkényt fölöttünk ma gyakorolja, az állam, amelyet már ismerünk és mindnyájan tudjuk, mikor mit kell hazudni, hol kell maszkot venni, hogyan kell becsapni, mondom, nem jobb az állam, amelyet már megszoktunk, mint valamely ismeretlen és még nála is nagyobb hegeli minotaurusz? Mr. Eliot javaslatát ebből a szempontból

293